Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harc Valjevóért

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. november 19. 18:40

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

„Megtörjük a szerbek védekezését!" – kiáltja ki a Pesti Napló. „A Valjevótól északra és nyugatra fekvő magaslatokon az ellenség, hogy trénjének elvonulásához időt nyerjen, előre elkészített hadállásokban ismét ellenállást fejt ki. Csapatainknak, amelyek a folytonos harcok és nagy fáradalmak ellenére is a legjobb kedvben vannak, már tegnap sikerült kemény harcok árán bevenni az ellenséges hadállásnak kulcspontját, a Kamenica melletti magaslatokat…"

A Népszava elindítja az esti lapját is, amit két fillérért vásárolhatnak meg az olvasók.
Nagy csata dúl Varsó körül, számol be a lap. „A szövetségesek csatára kényszerítették az ellenséges főerőket Oroszlengyelországban." 
Törökország háborújáról is tudósít a lap. Megtudhatjuk, hogy „Odesszát török hadihajók ujra bombázzák."

„A török főhadiszállás hivatalos jelentései beszámolnak a török flottának a Fekete-tengeren elért sikereiről és a török hadseregnek az orosz sereg ellen és Egyiptomban elért eredményeiről. A török akció a legfájóbb sebeket Anglián ejti. Törökország belépésének a világháborúba az egyiptomi akció a súlypontja" – írja a Pesti Hírlap.

(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595982934
Címkéklapszemle