Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tanfolyam alegységparancsnokoknak

Szöveg: Petrovics Renáta |  2014. november 19. 19:26

Kéthetes szakasz-, illetve századparancsnoki továbbképző tanfolyamot tartanak Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. A kurzus megnyitóján Horváth Gábor dandártábornok, az alakulat parancsnoka köszöntötte az öt alakulattól érkezett harminc katonát.

1595982935

A tanfolyam első hetében főleg tantermi foglalkozásokon vesznek részt a katonák, majd a következő héten a terepen, egy harcászati foglalkozáson gyakorolhatják az addig elsajátított anyagot.

Az oktatókat − akik nagy tapasztalattal rendelkező, harcászati kérdésekben jártas szakemberek − a tatai dandárnál szolgáló tisztek közül választották ki.

A kurzus célja, hogy elősegítse a szakasz- illetve századparancsnokok ismeretszint-bővítését, valamint a békében, illetve a harc során alkalmazott alapelvek és eljárások egységesítését.

1595982935

Fotók: a szerző felvételei

Címkéktanfolyam