Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háromtusa-bajnokság a Bocskai-dandárnál

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2012. szeptember 6. 10:38

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár szeptember 4-én Dócon tartotta meg a dandárszintű háromtusa-bajnokságot, amely egyben válogató is volt a 2012. évi Magyar Honvédség-szintű bajnokságra is. A dandár három helyőrségéből több mint hatvanan jelentkeztek a versenyre.

A háromtusa a legkomplexebb verseny. Nem elég az, ha csak az egyik versenyszámban jó
valaki, mind a háromban magas szinten kell teljesítenie ahhoz, hogy jó eredményt érjen el. 

1595940996
A három részből álló verseny az egyéni lövészettel kezdődött, ahol gépkarabéllyal kellett
a 200 méterre lévő célokat három tüzelési testhelyzetből eltalálni.
A kézigránátdobás két részből állt: a célba dobásnál egy 2, illetve 4 méteres körbe kellett
hajítani a gyakorlógránátot, a távdobás során pedig a becsapódások távolsága alapján
számították ki a pontokat.

Végül a háromezer méteres futás következett egyenruhában, amelynek során – mint az előző versenyszámnál is – a versenyzőknek folyamatosan maguknál kellett
tartaniuk a fegyverüket.

Horváth Béla százados, a dandár testnevelőtisztje szerint a háromezer méteres futás a dócihoz hasonló homokos talajon „már önmagában is fárasztó".

A versenyen a dandár bajnoki címének eldöntése és az alegységek közötti sorrend felállítása mellett azt is
figyelték, hogy ki az, aki mind a három versenyszámban kiemelkedően teljesített. Ő ugyanis bekerülhetett abba a csapatba, amelyik majd a Magyar Honvédség-szintű bajnokságon képviseli az alakulatot.

1595940996