Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Helyreigazítást kér a Honvédelmi Minisztérium az Indextől

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. október 22. 13:15

Helyreigazítási kérelemmel élt a Honvédelmi Minisztérium az Index hírportálon október 13-án megjelent „Mennyi volt egy határkerítés drótozó óradíja?” című cikk miatt.

A HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály vezetője által az index.hu főszerkesztőjének címzett sajtóhelyreigazítási kérelem szerint a hírportálon megjelent írás „több valótlan tényt és hibás következtetést tartalmaz".

„Az írást jegyző újságíró – sajnálatos módon – elmulasztotta megkeresni a Honvédelmi Minisztériumot, hogy az általa felhasznált, egyébként a honvédelmi tárca és cége, a HM EI Zrt által korábban önként biztosított közadatokhoz magyarázatot és információt kérjen, megismerje a honvédelmi ágazat rendkívüli helyzetekre vonatkozó beszerzési eljárását, és legfőképp a migrációs helyzettel kapcsolatosan módosított védelmi beszerzési kormányrendelet vonatkozó paragrafusait (228/2004. (VII. 30.) Korm. rendelet). Ezen információk és a jogszabályi környezet ismeretének hiányában az index.hu a közadatokat félremagyarázó, feltételezések és hibás következtetések alapján megfogalmazott, csupán a szerző fantáziájára támaszkodó cikket adott közzé, amellyel megtévesztette az olvasóit – és a további utánközlések eredményeként – a teljes hazai közvéleményt" – olvasható a kérelemben.

Az iratból kitűnik az is, hogy a Honvédelmi Minisztérium – a valótlan tényállításokra, különösképpen a cikk címének félrevezető megfogalmazása okán – azt kéri az index.hu főszerkesztőjétől, hogy „a leghamarabb, de legkésőbb levelem kézhezvételétől számított 5 (öt) napon belül, az eredeti cikkel azonos helyen és betűmérettel szíveskedjenek közzétenni" a helyreigazítást. A minisztérium 9 pontban sorolja fel az index.hu cikkében megjelent valótlan állításokat.

„Helyreigazítás: Az index.hu címlapján, 2015. október 13. napján „Mennyi volt egy határkerítés drótozó óradíja?" címmel megjelent cikkünkben közölt valótlan állításainkkal összefüggésben az index.hu szerkesztősége az alábbiakat teszi közzé:

1. Szerzőnk által említett óradíj alatt nem egy „határkerítés drótozó" építőmunkás órabérét kell érteni, hanem egy vállalkozási szerződésbe is foglalt bruttó vállalási óradíjat. A tévesen munkabérként értelmezett vállalási óradíjak – amelyek ismételten nem egy munkás órabérét jelentik – valójában a következő költségelemeket tartalmazzák:

  • szakmunkásállomány bér és járulék költségeit,
  • szakmunkásállomány szállás és szállítási költségeit,
  • szakmunkásállomány védőeszköz költségeit,
  • műszakvezetők bér és járulék költségeit,
  • műszakvezetők szállás és a részükre biztosított gépjárművek költségeit,
  • gépek, eszközök, szerszámok beszerzési költségeit,
  • gépek, eszközök üzemeltetési és fenntartási költségeit,
  • anyagköltségeket (kötözők, szögek, segédanyagok),
  • gépek és eszközök bérlési költségeit.

Fenti felsorolásból is jól látható, hogy a megállapított vállalási óradíj munkabérként értelmezése hibás következtetés volt az index.hu részéről.

2. A Honvédelmi Minisztérium és a HM EI Zrt között létrejött szerződést és az azt megelőző egyeztetéseket – a cikkünkben állítottakkal ellentétben – nem a Közigazgatási Államtitkárság, hanem a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési Hivatal, mint a beszerzési eljárás ajánlatkérője intézte. A tárca közigazgatási államtitkára a beszerzési eljárás során sem az ajánlatkérő, sem pedig az ajánlattevő nevében nem járt el.

3. A cikkünkben Dankó István közigazgatási államtitkárral kapcsolatban megfogalmazott „többoldalú szerepvállalás" így az összeférhetetlenség hamis látszatát keltette, Valójában a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára nem tölt és nem is töltött be kormányzati munkacsoport vezetői tisztséget a „kerítésprojekt" végrehajtása során. A beszerzési jogszabályoknak teljes mértékben megfelelően lefolytatott eljárás eredményeként, a 100%-os állami tulajdonú HM EI Zrt.-vel való szerződéskötéssel a Honvédelmi Minisztérium a Magyar Állam saját kapacitásait biztosította és bocsájtotta rendelkezésre az ideiglenes biztonsági határzár megépítéséhez.

4. A beszerzési eljárás a jogszabályi előírásoknak, így különösen a migrációs helyzettel kapcsolatosan módosított védelmi beszerzési kormányrendeletnek (228/2004. (VII. 30.) Korm. rendelet) megfelelően zajlott. Ez a módosított kormányrendelet sajnálatos módon szerzőnk figyelmét elkerülte.

5. Adott feltételek fennállása esetén a hivatkozott módosított kormányrendelet lehetővé teszi a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazását, amely esetén nincs meghatározva a megszólítandó ajánlattevők száma. A kialakult rendkívüli helyzet indokolta, hogy a honvédelmi tárca rendkívüli sürgősséggel biztosítsa az ideiglenes biztonsági határzár (IBH) építéséhez szükséges feltételek rendelkezésre állását. Ezt egy 100%-os állami tulajdonban álló társaság igénybevételével lehetett a leggyorsabban, leghatékonyabban és az átláthatóság minden szempontjának megfelelően biztosítani.

6. A cikkünkben állítottakkal ellentétben a HM EI Zrt. nem toborzott „ingyen munkaerőt", hanem a közreműködő közfoglalkoztatottak munkáltatója volt, akik fizetést, ellátást, munkaruhát kaptak, valamint a cég ezen közreműködők munkahelyre történő szállításáról is gondoskodott.

7. Az IBH építésében a fentiek szerint közreműködő, a magyar állam tulajdonában lévő HM EI Zrt. hosszú évekre visszatekintő tapasztalattal rendelkezik építési beruházások lebonyolításában. A HM EI Zrt megszólításával lefolytatott beszerzési eljárások minden esetben az alkalmazott jogszabályok maradéktalan betartásával, jogszerűen folytak le.

8. A cikkben említett 1,18 Mrd Ft értékű ingatlan karbantartási feladatokkal kapcsolatos szerződés tekintetében valótlan volt az újságírónk állítása, hogy a szerződéseket megelőző eljárás során „gondosan kihúzták az indokolásnak fenntartott sort". A megbízásban az indokolási sor ki van töltve.

9. A HM EI Zrt. átláthatóságát a legmarkánsabban a Transparency International 2015-ös, a magyar állami vállalatok átláthatóságára és közzétételi gyakorlatára kiterjedő vizsgálata bizonyítja, amely a törvénytiszteleti index alapján a maximálisan adható 100 ponttal a vállalati rangsor élére emelte a Honvédelmi Minisztérium 100%-os tulajdonában álló nagyvállalatot."

„A további jogvita elkerülése érdekében határozottan kérem Főszerkesztő Urat a fenti közlemény határidőben történő megjelentetésére az eredeti cikkel azonos módon, helyen és terjedelemben, a fentiekhez képest változatlan formában. Ennek elmaradása esetén haladéktalanul sajtó-helyreigazítási pert fogunk kezdeményezni az index.hu szerkesztőségével szemben" – írja az index.hu főszerkesztőjéhez eljuttatott levelében a Honvédelmi Minisztérium főosztályvezetője.