Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hódmezővásárhelyi csapatlátogatáson a tábori lelkészek

Szöveg: Budai Anna |  2013. február 8. 20:43

A HM Tábori Lelkészi Szolgálat vezetői a közelmúltban Hódmezővásárhelyen, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár városban települő alegységeinek kezdték meg idei csapatlátogatási programjukat. Céljuk − a szolgálatok munkájának bemutatásán túl − az együttműködés erősítése volt.

A látogatáson a HM Tábori Lelkészi Szolgálat mindhárom szolgálati ága képviseltette magát. A katolikus szolgálati ágtól Bíró László tábori püspök és Berta Tibor ezredes, általános helynök, a protestáns szolgálati ágtól Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök és Máté Sándor alezredes, püspöki titkár érkezett. A zsidó szolgálati ág Tábori Rabbinátusát Totha Péter Joel vezető tábori rabbi képviselte.

1595949019

Jákob János dandártábornok bemutatkozóbeszédében a tábori lelkészek missziós szerepvállalását emelte ki, amely során nagy segítséget nyújthatnak a külföldi szolgálatot teljesítő katonák lelki támogatásában. Bíró László katolikus tábori püspök megköszönte a sok éves közös munkát Német László nyugállományú alezredesnek, az alakulat korábbi tábori lelkészének, aki jelenleg a szentesi egyházkerület esperese. Totha Péter Joel vezető tábori rabbi bemutatta a Tábori Rabbinátus működését. Hangsúlyozta: bár tevékenységük elsősorban Budapestre korlátozódik, minden alkalommal szívesen látogatnak el a csapatokhoz előadást tartani a zsidó kultúráról, vallásról, és szívesen várják a rabbinátuson az érdeklődőket.

A Bocskai-dandár hódmezővásárhelyi helyőrségében jelenleg két tábori lelkész, Alácsi Ervin százados (katolikus) és Dudás Ferenc hadnagy (református) szolgál.

1595949019