Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hódmezővásárhelyi katonák készülnek az Európa-kupára

Szöveg: Tordai Kamilla |  2018. május 24. 7:18

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonái aktívan készülnek az erőemelő Európa-kupára, majd a világbajnokságra.

A közelmúltban rendezték meg a Magyar Professzionális Erőemelő Liga országos bajnokságát, amelyen a hódmezővásárhelyi 62. Lövészzászlóalj katonái szép eredményeket értek el. Gáleg Norbert Krisztián közkatona az első, Kovács András közkatona pedig a nyolcadik helyen végzett.

„Életem második olyan versenye volt, ahol a három fogásnemet egyszerre kellett bemutatni. Így összesen 9 gyakorlatnál kellett teljesen mentálisan és fizikálisan arra az egy adott gyakorlatra koncentrálni. Kimerítő, de a vetélytársak közötti versenyszellem a pluszt és a jót hozta ki mindannyiunkból" – mondta a versenyt követően Gáleg Norbert Krisztián. 

1599187387
Norbertnél egyébként családi hagyomány a sport iránti szeretet. Elsőként a csapatsportokban mutatta meg tudását; számos országos helyezést ért el labdarúgásban, atlétikában és vízilabdában is. Ezt követően érezte úgy, hogy ideje váltani az erősportok irányába. Bátyjával, Gáleg Ferenc őrvezetővel nemcsak ugyanazt a hivatást, de ugyanazt a sportágat is választották. Délutánonként együtt edzenek, és készülnek a versenyekre, de más súlycsoportban. Az országos bajnokságon Ferenc idén egy szerencsétlen sérülés miatt nem tudott indulni.

Az erőemelő bajnok gyerekkora óta egyenruhás szeretett volna lenni, kezdetben a rendőrség, majd a honvédség érdekelte. Végül bátyja után szerelt fel, aki akkor már a dandárnál szolgált. Szerinte könnyű megtalálni az összhangot a hivatása, a honvédség és a sportolás között. Szakasztársaival sokszor munka után is együtt edzenek, akik a versenyek közeledtével biztatják, majd érdeklődnek helyezései iránt. Úgy gondolja, hogy a szakasz- és századparancsnokaitól is maximális támogatást kap annak érdekében, hogy részt tudjon venni a versenyeken.

1599187387
Gáleg Norbert 2017-ben megnyerte az országos fekvenyomó versenyt, a Magyarország legerősebb embere versenyen pedig az 5. helyezést érte el. A következő nagy megmérettetés június elején az országos fekvenyomó és felhúzó magyar bajnokság lesz, majd a továbbiakban már nemzetközi környezetben szeretne indulni az Európa-kupáért. Hosszú távú céljai közt szerepel, hogy részt vegyen az őszi erőemelő világbajnokságon.

Kovács András közkatona még csak egy éve űzi sportszerűen az erőemelést, de már benevezett a Professzionális Erőemelő Liga országos bajnokságára, ahol 8. helyezést ért el, könyöksérülése ellenére. Középiskolásként lépett be először az edzőterembe, aminek hangulata azonnal magával ragadta. „Ha látom a súlyt, késztetést érzek rá, hogy megfogjam és elmozdítsam" – mesélte András, aki a kezdeti, szervezetlen edzések helyett most már céltudatosan és hatékonyan készül a versenyekre.

1599187387
András hosszú távú céljai között a világbajnokságon való részvétel szerepel. Számításai szerint 1-2 év múlva már benevezhet egy világversenyre. „Mindig arra gondoltam, hogy ha van egy célom, akkor menni kell. A szolgálatteljesítésem a sporttal teljes mértékben összeegyeztethető. Adott a sport és a sportos élet a honvédség kötelékében" – tette hozzá. 

Fotó: magánarchív és a szerző felvételei