Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd középiskolásokat is oktatott a nyolcdanos mester

Szöveg: Dr. Pető Zsolt |  2015. április 14. 18:43

Egy nyolcdanos japán aikidomester foglalkozásán vehettek részt a napokban a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai. A 78 éves Kobayashi Yasuo mintegy háromszáz résztvevőnek, köztük több kilencedik és tizedik évfolyamos növendéknek tartott edzést.

1595991341

A foglalkozásra Fekete András százados, az iskola katonai oktatóállományának parancsnoka kísérte el az érdeklődő diákokat. A növendékek számára kiemelkedően fontos eseményről volt szó, hiszen ők maguk is különféle harcművészeti irányzatokban jártasak. Többen közülük wing-chun kung-fu és thai-boksz edzéseken vesznek részt, vagyis nyitottak a közelharctechnikák iránt.

1595991342

Fotó: Tóth László