Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hősi halott egészségügyiekre emlékeztek Szombathelyen

Szöveg: Horváth Zoltán |  2014. július 2. 13:02

A Nagy Háborús Emlékév programsorozatának részeként, az egészségügy napján, július 1-jén a vasi megyeszékhelyen megkoszorúzták a második világháborúban elesett katonaorvosok és ápolók emlékművét.

1595974862

Szombathelyen 1943-ban állították fel, majd pedig 1997-ben újították fel a hősi halált halt honvéd egészségügyiek emlékművét. A Nagy Háborús Emlékév keretében a 350. számú Szent Márton Cserkészcsapat szervezett ünnepséget a kegyeleti helyen.

„Háborúk idején az egészség stratégiai kérdés. Ez az emlékmű azoknak állít emléket, akik a második világháborúban az életüket áldozták azért, hogy másoknak segíthessenek" − mondta dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, aki „civilben" mentőorvos, így maximálisan tisztában van azzal, hogy mit is jelent segítséget nyújtani, gyógyítani.

A megemlékezés keretében a megjelentek koszorúkat, virágokat helyeztek el a szobor talapzatán. Az ünnepségen beszédet mondott Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója is, aki ígéretet tett arra, hogy jövőre, a második világháború befejeződésének 70. évfordulója alkalmából ismét felújítják a hősi halált halt egészségügyiek szombathelyi emlékművét.

1595974863

Fotó: Cseh Gábor