Huszárbravúr…

Szöveg: Kovács Dániel | 2015. május 16. 10:15

Embert próbáló, nagyszerű élmény volt a limanovai huszár emlék portya, mindenhol szeretettel fogadták a hagyományőrzőket, akiknek sikerült felhívni a figyelmet a magyar huszárok hősiességére – derült ki Ádám Barnabás ezredes előadásából, aki a Missziós történetek című előadás-sorozat keretében Budapesten, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban tartott élménybeszámolót.

1914. november 28. és december 18. között zajlott a limanovai csata, amelyben az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai megállították a Galícián és Magyarországon keresztül a Monarchia szíve és a Központi Hatalmak felé törő orosz hadsereget. A csatában, mely fordulópontot jelentett az orosz fronton, kiemelt szerepet játszott a magyar huszárok hősies helytállása.

Ennek emlékére indult útra Várpalotáról tavaly november 28-án a hivatásos katonákból, önkéntes műveleti tartalékosokból és hagyományőrzőkből álló huszár emlék portya.

Ádám Barnabás ezredes, a portya parancsnoka elmondta, sokan és sokat gondolkodtak rajta, hogyan lehetne méltó emléket állítani a limanovai csatában harcoló magyar huszárok hősiességének. Így született meg az ötlet, hogy a Hősök koszorúját víve lóháton tegyék meg a több mint hatszáz kilométeres utat Lengyelországba, ahova a csata századik évfordulóján rendezett ünnepségre készültek.

A csapatban olyan profik is lovagoltak, mint Csepin Péter önkéntes műveleti tartalékos őrmester, a Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző Egyesület vezetője, aki lóháton körbejárta már az ezeréves határokat, ellovagolt Rodostóba, az „Északi portya" során pedig csaknem hétezer kilométert tett meg.

A portyázás korántsem volt egyszerű feladat. Télen, hegyi körülmények között a lovakkal világosodástól sötétedésig célszerű közlekedni, mivel ekkor láthatóak a veszélyek a lovas számára is. Az ebédidőt kihagyták, hogy minél nagyobb távot tudjanak naponta teljesíteni, de kárpótolta őket a bőséges reggeli és vacsora. Az időjárás sem volt kedvező, már az indulás előtti éjszaka eláztak, és az úton még a csizmák sem tudtak kiszáradni. Az is előfordult, hogy a lovak patája nyomán a fűszálak a ráfagyott víztől csilingeltek. A mesebeli jégország a Pilisben vált valósággá és a jég súlyától lezuhanó ágak, a kidőlő fák robaja örök emléket adott lónak és lovasának egyaránt. A nehézségek ellenére szereteten és tiszteleten alapuló közösségé edződött a 11 főből álló járőr és sokszor nevettek a legfagyosabb élményeken is.

Az ezredes beszélt arról is, hogy mindenhol örömmel fogadták őket, különösen a Felvidéken a legtöbb helyen az egész falu összefutott az érkezésük hírére, többen könnyekre fakadtak a magyar huszárok láttán. Számos faluban vacsorával is megvendégelték az egész napos menetben elfáradt huszárokat. Észak felé haladva egyre nehezebb terepen haladtak, de a lovak és a lovasok, akiknek a hideggel és a hegyi utakra kidőlt fákkal is meg kellett küzdeniük, szerencsésen és időben megérkeztek Lengyelországba.

Ádám Barnabás kiemelte, azért fontosak az ilyen és hasonló akciók, mert a leginkább ezekkel lehet felhívni a figyelmet a Honvédség és a hagyományőrzők által képviselt értékekre.