Idén is a Honvédkórház szakembere az Év orvosa
Szöveg: honvedelem.hu / honvedkorhaz.hu | 2015. április 2. 13:27Dr. Debreczeni Béla Zoltán, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház I. Sebészeti Osztály Esztétikai Plasztikai Sebészeti Részleg főorvosa vehette át az Astellas Díjátadó Gálán, március 27-én a 2014-es Év orvosa pályázat közönségjelöltjének járó elismerést.
Az Astellas Pharma, a MOTESZ, a Magyar Kórházszövetség és a hazai orvosképző egyetemek az Astellas-díj − Az év orvosa pályázat elindításával és a kiemelkedő orvosi teljesítmények széles körű elismerésével közösen kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy a hazai orvosok elismertsége és az orvosi hivatás megbecsülése a társadalom minden rétegében erősödjön. E cél érdekében közösen törekszenek arra, hogy az egészségügyben naponta megtapasztalható pozitív történetek és a betegek gyógyulását szolgáló példaértékű orvos-beteg kapcsolatok minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak.
Az Astellas-díj egyéni jelöltjeként induló Dr. Debreczeni Béla (a fenti kép bal oldalán) a páciensek, hozzátartozóik és ismerőseik internetes szavazatai alapján nyerte el a megtisztelő címet.