Idén is lesz nemzeti katonai zarándoklat
Szöveg: honvedelem.hu | 2015. július 29. 17:20A Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspöksége idén huszonegyedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Katonai Zarándoklatot, amit immár kilencedszer családi nappal kötnek össze.
Az idei zarándoklaton a szervezők hálát adnak azért, hogy 70 évvel ezelőtt véget ért a történelem legkegyetlenebb háborúja, az 1939-1945 közötti második világégés, az emberiség hat éven át tartó sötét éjszakája.
A program 10:30 órakor katonai tiszteletadással bemutatott ünnepi szentmisével kezdődik, majd déltől a Kapisztrán Szent János Elismeréseket adják át ünnepélyes keretek között.
További részletek a HM Katolikus Tábori Püspökség honlapján olvashatók.
A zarándoklatra a letölthető jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni.