Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – 270. adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. október 9. 13:05

„Testvérek, ha valakit valamilyen bűnben tetten is értek ti, akik lelkiek vagytok, oktassátok az ilyet a szelídség szellemében. De ügyelj magadra, nehogy te is kísértésbe ess. Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét. Mert ha valaki valaminek tartja magát, holott semmi, félrevezeti önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csak önmagára nézve lesz dicsekedni valója és nem másra nézve. Mert mindenki a maga terhét fogja hordozni. Aki pedig az ügyében oktatást nyer, részesítse oktatóját minden jóban. Ne vezessétek félre magatokat, Istent nem lehet kijátszani, mert amit az ember vet, azt fogja aratni is. Hiszen, akit testének vet, a testből arat majd romlást, aki pedig a léleknek vet, a lélekből arat majd örök életet.”

Köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre. Mai műsorunkban Berta Tibor ezredest, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökét hallják majd a zarándoklat fontosságáról. Ezt követi Franciska néni visszaemlékezése édesapjáról, aki viszontagságos körülmények között tért haza Oroszországból.