Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ülésezik a Magyar–Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bizottság

Szöveg: Révész Béla |  2018. október 9. 12:17

A két ország közös hadisírgondozó tevékenysége elősegíti a háborúk által okozott, és generációkon átívelő súlyos lelki sérülések gyógyulását – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes október 9-én Budapesten, a Magyar-Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bizottság soros ülésén.

1599194311
1995. március 6-án írták alá Moszkvában a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció kormánya közötti, a háborúkban elesett katonák és polgári áldozatok emlékének megörökítéséről, valamint sírjaik jogi helyzetéről szóló megállapodást. Az együttműködést felügyelő Magyar−Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bizottság immár tizenötödik soros ülését kezdte meg a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes köszöntőjében rámutatott: a magyar-orosz hadisírgondozó együttműködés immár 23 esztendeje határokon átívelő összekötő kapocs a két ország között. Mint mondta, ezt az együttműködést még szorosabbra szeretnék fűzni, megosztva egymással minden információt az eltűnt katonákról vagy névtelen polgári áldozatokról. A célkitűzést segíti többek között a Magyar-Orosz Kormányközi Levéltári Bizottság néhány héttel ezelőtt született megállapodása, amelynek értelmében az orosz fél további, eddig nem publikált levéltári iratok digitalizálásával és átadásával járul hozzá a magyar hadifoglyok sorsának feltárásához.

1599194311
A miniszterhelyettes az első világháborús évfordulók kapcsán rámutatott: a jeles jubileumok arra köteleznek bennünket, hogy gondoskodjunk az elesettek sírhelyeiről, ezzel is emlékezve és emlékeztetve a háború által okozott borzalmakra és fájdalmakra. Hangsúlyozva a kétoldalú hadisírgondozó együttműködés létjogosultságát és fontosságát, elmondta, hogy Magyarország kormánya kiemelt feladatának tekinti a katonahősök emlékének ápolását és megőrzését.

1599194311
„Az első világháborús centenáriumi évforduló kapcsán a magyarországi katonatemetők felújítása során nem teszünk és nem is tettünk különbséget a katonák hovatartozását illetően. Függetlenül attól, melyik hadseregben szolgáltak, síremléküket felújítottuk. Tudjuk, hogy a mai Oroszország területén egykor elesett vagy hadifogságban elhunyt magyar katonák sírját az orosz fél hasonlóan gondozza. Meggyőződésem, hogy a két ország közös hadisírgondozó tevékenysége elősegíti a háborúk által okozott és generációkon átívelő súlyos lelki sérülések gyógyulását" – fejezte be beszédét Németh Szilárd.

1599194312
Válaszköszöntőjében Szergejev Vlagyimir Nyikolájevics, az Oroszországi Föderáció rendkívüli és meghatalmazott nagykövete kijelentette, hogy a magyar-orosz együttműködés a hadisírgondozás területén rendkívül stabil. „Ez a tevékenység mindkét fél számára óriási jelentőséggel bír. Sok katona halt hősi halált a másik országának területén, emlékük ápolását kiemelt feladatnak kell tekintenünk – mondta a nagykövet.

A konferencián – amelyen magyar részről jelen volt dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztosa is – a felek a legutóbbi ülés óta végzett tevékenységet értékelik, és áttekintik a következő időszak teendőit is.

1599194312
Fotó: Dévényi Veronika