Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iskolai vezetők ismerkedtek a KatonaSuli-programmal

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. február 5. 17:07

A KatonaSuli-program és a katonai alapismeretek tárgy oktatásának fontosságát hangsúlyozta Vargha Tamás Budapesten, február 5-én.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet által szervezett, a katolikus oktatási intézmények vezetői részére rendezett értekezleten vett részt.

1595948749

Vargha Tamás előadásában megfogalmazta: több mint ezer éve élünk keresztény országban, és több mint ezer éve fontos ennek az államnak, e közös hazának a védelme. Az egyház és a honvédség értékei, vállalásai számos ponton találkozhatnak. A katonai intézményeknek ugyanúgy szívügye a nemzet, a határainkon innen és túl élő nemzetközösség, mint az egyháznak. Közös célunk, hogy gyermekeink aktív és tudatos állampolgárok legyenek, akik tisztában vannak a hazaszeretet fontosságával és a közösség megtartó erejével.

A 2005-ben indított KatonaSuli-program célja a katonai és honvédelmi ismeretek megszerzését biztosító tantárgyak népszerűsítése, a közösségéért tenni tudó és akaró személyiségek kinevelésének segítése – természetesen összhangban a többi tantárggyal.

A program ugyanakkor több pusztán ismeretközlésnél, mert fegyelemre, pontosságra, hazaszeretetre, a közösséghez tartozásra, az egészséges életmódra és a fizikai állóképesség fontosságára is nevel.

Immáron 40 közép- és 9 felsőoktatási intézményben folyik ilyen irányú oktatás, de az lenne a cél, hogy minél több és többféle iskolába, illetve gyerekhez jusson el a KatonaSuli-program.

1595948749

Fotó: A szerző felvételei