Ízig-vérig felderítő

Mindig is tanár vagy katona szerettem volna lenni. Édesapám katona volt, a laktanya mellett nőttem fel, de soha nem agitált engem, hogy ezt a hivatást válasszam. Valamilyen oknál fogva a középiskola után mégis úgy gondoltam, hogy tanár leszek, és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára mentem Szegedre, testnevelés-földrajz szakra. Aztán amikor másodikos voltam, meggondoltam magam, hogy mégiscsak katona akarok lenni. A főiskolát persze befejeztem, de mivel akkor már volt főiskolai diplomám, tartalékos képzésre mentem édesapám javaslatára. Sorkatonai jogviszonyban végeztem a Kossuth Lajos Katonai Főiskola tartalékos parancsnoki szakán, csapatfelderítő szakirányon. A felderítő szakma mindig is érdekelt, és indult is egy ilyen szak 1999-ben, a tartalékos parancsnoki képzés keretein belül. Egy év után felavattak, majd beadtam a kérelmemet, hogy vegyenek hivatásos állományba, így kerültem a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljhoz. Már a tanulmányaim ideje alatt tudtam, hogy Egerben akarok szolgálni, ezért a csapatgyakorlatomat is célirányosan a zászlóaljnál töltöttem.

Miért éppen a felderítő szakirányt választotta?

Mindig azt gondoltam, hogy különleges szakma. Édesapám tüzér volt, lövész nem akartam lenni, a harckocsiba bele sem fértem volna − a felderítő fegyvernem mindig nagyon érdekesnek tűnt: tetszett az ejtőernyőzés, a búvárkodás, a barett…

Amikor először felvette a zöld barettet, biztosan végiggondolta az ön előtt álló éveket: mi lesz húsz-harminc év múlva? Zöld lesz-e még akkor is az a barett?

Mindig felderítő beosztásban szolgáltam, és amíg dönthetek róla, addig abban is leszek. Tizenhat éve csinálom ezt, azt hiszem, soha nem váltanék fegyvernemet.

Mindig más szinten dolgoztam és mindig más spektrumát láttam ennek a szakmának, így mindig tanultam valami újat. Amíg ezt megkapom a szakmától, addig jól érzem magam benne. Amíg látok benne perspektívát és látok benne fejlődési lehetőséget, addig teljesen kielégít. A Katonai Egységes Felderítő Rendszer révén még inkább kibővül ez a terület, új technikák, új eljárások jönnek, amelyeket újból meg kell tanulni. Ez a szakterület folyamatosan és gyorsan fejlődik, hiszen gyorsan fejlődnek az ellenérdekelt felek is, és nekünk is tartanunk kell az iramot. Ezek mindig újabb kihívás elé állítanak minket.

A líbiai műveletek idején éppen NATO-beosztásban szolgált Nápolyban elemző-értékelőként, majd felderítő tervezőként, így mondhatni: tűzközelből élte meg a dolgokat, rengeteg tapasztalatot szerzett. Tudja ezeket zászlóaljparancsnokként hasznosítani zászlóaljszinten is?

Elejétől a végéig benne voltam. Az a nyolc hónap valóban óriási tapasztalat volt a számomra, amelyet közvetve tudok hasznosítani. A törzset tudom képezni, támogatni bizonyos dolgokban. Az eljárási módok, az eljárásrendek hasonlóak, csak más szintről beszélünk, de abszolút hasznát veszem és tudok átadni a tapasztalataimból a kollégáknak.

Jó ideje nem volt már alegységparancsnok, az elmúlt tizenkét évben törzsmunkát végzett. Mennyiben látja most másként a parancsnoki munkát?

Az elmúlt éveim legjobb beosztása a századparancsnoki beosztás volt. Nyilván mindig is szerettem volna még magasabb szintű alegységparancsnoki beosztást ellátni. Persze a feladatok és az elvárások azóta nőttek, én pedig az elmúlt tizenkét évben láttam szinte mindent, minden szinten, ami a felderítéssel kapcsolatos, és ebben nagyon sok nemzetközi tapasztalat is van. A parancsnoki munka legfontosabb része azonban nem változott: kiképezni a katonát, és gondoskodni róla.

Ha a szó egyszerű értelmében vett felderítő beosztást vesszük, azért most közelebb kerül ahhoz, amit egy laikus gondol egy felderítő katonáról: a gyakorlótérhez, a fegyverropogáshoz. Nem hiányzott ez a tizenkét év alatt?

Dehogynem! Mindig is mondtam, hogy én akkor is csapattiszt vagyok, ha nem csapatnál szolgálok. Az a hét év, amit Egerben töltöttem, nagyon meghatározó az életemben. Ott tanultam meg a szakmát harcászati szinten. Mindig is vágytam vissza csapathoz, de nem bántam meg, hogy így alakult, mert hadműveleti szinten is rengeteget tanulhattam és tapasztalhattam.

Milyen tervekkel érkezett a zászlóaljhoz?

Amikor ez a zászlóalj 2007-ben Debrecenbe érkezett, az én megítélésem szerint nagyon előkelő helyet foglalt el honvédség-szinten a zászlóaljak között mind szakmai, fegyelmi és kiképzettségi szempontból. A hangsúlyt most is a kiképzésre kell fektetni, és fontosnak tartom a folyamatos szakmai fejlesztést. Célom mindenképpen a szakmaiság és a kiképzés folyamatos fejlesztése a zászlóaljnál.

Sok olyan sajátos dolgot csinálnak a felderítők, ami tulajdonképpen a hobbijuk, mint az ejtőernyőzés vagy a búvárkodás. Így van ezzel ön is?

Én is ejtőernyőzöm és búvárkodni is szoktam, de azt csak hobbiszinten. Futok, részt veszek versenyeken, de csak az élmény kedvéért csinálom. Amikor elkezdtem komolyabban futni, azt azért csináltam, mert a feleségem nagyon jól futott és fut ma is, ami mindenképp motivált. De a sport természetesen mindennapi része az életemnek. A gyerekeim járnak egy shotokan karate klubba, és nekem is megtetszett a dolog, így úgy döntöttem, kipróbálom. Idén januárban a feleségemmel el is kezdtünk járni edzésekre.

Magasra teszi a lécet a katonáinak?

Igen. De semmi olyat nem várok el tőlük, amit én nem tudok megcsinálni.

Zászlóaljparancsnokként, családapaként biztosan nagyon elfoglalt, de ha mégis van egy kis szabad ideje, mivel tölti el szívesen? Van valami, ami a szíve csücske, de nem sport, és nincs köze az egyenruhához?

Olvasni nagyon szeretek, és erre mostanában van is időm, hisz nem költöztem a helyőrségbe, vonattal járok haza Székesfehérvárra, és ilyenkor van időm olvasni bőven. Régebben gitároztam – középiskolában volt egy kis együttesünk is -, és mostanában újra elővettem a hangszert. A nápolyi külszolgálat után középszinten beszéltem olaszul, és most újra szeretnék a nyelvvel foglalkozni. Túrázni mindig is szerettünk a feleségemmel annak idején, amikor még csak ketten voltunk, és most, hogy már viszonylag nagyok a gyerekeink, és elég jól bírják a terhelést, együtt járunk el ezekre az utakra.

Miért legyen valaki felderítő? Mit tanácsolna annak, aki most tervez katonai pályát?

Azt mondanám neki, amiért én akartam felderítő lenni. Mindig úgy gondoltam, hogy a felderítők mindig fittek, erősek, állandóan kint vannak terepen, férfias dolgokat csinálhatnak: ejtőernyőzhetnek, búvárkodhatnak. Jelenleg a Magyar Honvédségben a 2. Különleges Rendeltetésű Ezreden kívül ez az egyetlen olyan alakulat, ahol olyan képzési lehetőségek vannak, amilyenek sehol máshol nincsenek – legyen az tanfolyami jellegű szakkiképzés az Amerikai Egyesült Államokban, vagy idegen nyelvi képzések -, és itt nem csak az angolról beszélek. A katona itt biztos, hogy tud fejlődni, ha akar. Ez mindenképpen lehet motiváció. Tudunk életpályát felvázolni azok előtt, akik a felderítő szakma iránt érdeklődnek. Úgy gondolom, hogy a mi szakmánkban mindenképpen van perspektíva.