Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jelentős eredményeket ért el a HM Védelmi Hivatal

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. november 29. 9:02

„Jelentős eredményeket ért el az elmúlt években a HM Védelmi Hivatal a honvédelmi felkészítés terén az egyes minisztériumok közreműködésével” – mondta Kun Szabó István vezérőrnagy november 28-án, pénteken a Honvédelmi Minisztériumban tartott szakmai felkészítő értekezleten.

1595983548

A Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az értekezleten − amelyen áttekintették a Miniszterelnökségre, valamint a minisztériumokra háruló honvédelmi és a honvédelmi felkészítés feladatait a tárcák képviselőivel − azt mondta: az együttműködést elősegítette, hogy az utóbbi években négy tárcához honvédelmi igazgatási szakértőket delegáltak, akik aktívan részt vállaltak a honvédelmi felkészítésben. A helyettes államtitkár szerint jelentős eredményeket tudnak felmutatni a védelmi igazgatási szervek összehangolt munkájának köszönhetően például a tavalyi rendkívüli hóhelyzet vagy az „embert próbáló" árvízi védekezés kapcsán.

Kijelentette, hogy alapos, szakszerű és gyors szervező-, illetve tervezőmunka nélkül a védekezés, a veszélyelhárítás nem lett volna olyan sikeres. „Szükség van a honvédelmi felkészítésre, illetve az ezt végző intézményrendszerre" – fűzte hozzá, azzal együtt, hogy a nemzetvédelmi feladatokban mindenkire szükség van, hiszen csak közösen lehet valódi eredményeket elérni.

1595983548

A pénteki találkozó célja éppen az – mondta −, hogy a honvédelemben meghatározó minisztériumok állami vezetői és képviselői egy általános rendszertani képet kapjanak a honvédelem komplex feladatrendszeréről, az aktuális feladatokról annak érdekében, hogy a jövőbeni közös munka minél hatékonyabb legyen.

Dr. Tokovicz József dandártábornok, a HM Védelmi Hivatal főigazgatója előadásában azt mondta: az elmúlt évek átalakításai után sokkal jobb lett a védelmi rendszer, hatékonyabban működik és javult a kommunikáció is az egyes szereplők között. Kiemelte ugyanakkor a gyakorlatok fontosságát, és jelezte azt is, hogy még több jogszabály is kidolgozásra vár. Ezek között megemlítette a különleges időszakra vonatkozó jogszabályokat, illetve a gazdaságbiztonsági törvényt.

A feladatokkal kapcsolatban azt mondta, hogy erősíteni kell a polgári veszélyhelyzeti tervezés kapcsán a NATO-val való egyeztetést elősegítő rendszer összhangját, illetve a polgári védelem honvédelmi feladataira való felkészítést is.

1595983548

Fotó: Dévényi Veronika