Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Judo VB: Szabó Katinka nyolcaddöntős

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. augusztus 29. 13:52

A Magyar Honvédség Sportszázadának tagja, az 52 kilogrammos Szabó Katinka bejutott a nyolcaddöntőbe a budapesti cselgáncs-világbajnokság augusztus 29-ei, keddi versenynapján.

1596038105

A Honvéd dzsúdósa a norvég Madeleine Rubinstein után a mexikói Luz Olverával csapott össze, aki kétszer is ezüstérmet szerzett a Pánamerikai bajnokságon. Az U23-as Eb-bronzérmes Szabó alig két percet töltött a tatamin, amikor riválisa egy dobásnál visszafeszítette a könyökét, így szabálytalan fogásért leléptették.

A 23 éves magyar a 16 között a japán Sisime Ajjal találkozik, s egyelőre kérdéses, hogy milyen állapotban lesz a kétszeres Ázsia-bajnok ellen, mivel könyökét fájlalva hagyta el a küzdőteret. A meccset követően ugyanakkor Szabó arról beszélt, hogy kicsit jegelni kell majd a könyökét, de nem lesz vele a későbbiekben probléma.

Fotó: Kovács Tamás (MTI)