Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kalocsai városnézés

Szöveg: Konkoly Dávid |  2015. november 7. 10:59

A Bács-Kiskun megyei Kalocsára látogattak el a Magyarországra akkreditált katonai attasék feleségei a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály szervezésében november első keddjén.

1596003638

A kirándulás célja az volt, hogy a hazánkban katonadiplomácia tevékenységüket végző véderő-, katonai, és légügyi attasék feleségeik is megismerjék Magyarország szépségeit, kulturális értékeit.

A program során a feleségek a Tájház meglátogatásával betekintést nyerhettek a jelentős történelmi múltra visszatekintő város népművészetébe. A korhűen berendezett parasztház mellett a résztvevőknek lehetősége nyílt kipróbálni néhány hagyományos, népi kézműves tevékenységeket, mint például a tojásfestés, vagy a kereszthímzés.

1596003639

Az egyházi központként is működő városban, a Főszékesegyház könyvtárának felbecsülhetetlen értékű könyves ritkaságai várták a látogatókat, akik ezt követően az Érseki kincstárat is magába foglaló, a fűszerpaprika termesztését bemutató múzeumot tekintették meg.

1596003639

A túra utolsó állomása a Kalocsai Porcelán Manufaktúrában volt. Itt a különböző munkafolyamatok bemutatásán kívül az egyedülálló termékek megtekintésére is lehetőség nyílt.

1596003639

Fotó: a szerző felvételei