Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai segítségnyújtás Oroszlányban

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2020. április 17. 17:04

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt az egészségügyi intézményeknek kórházi ágykapacitásuk hatvan százalékát kell szabaddá tenniük. Oroszlányban ehhez a Magyar Honvédség segítségére is szükség volt.

1596078305

A helyi Szakorvosi- és Ápolási Intézet ugyanis két telephelyen működik, és a kórházi ágyak átcsoportosítását az egészségügyi dolgozók nem tudták volna önerőből megoldani. Így az Országos Kórház-főparancsnoki Törzs kérése alapján, az átmozgatáshoz az MH 25. Klapka György Lövészdandár katonáira, és egy öt tonnás Rába tehergépjárműre is szükség volt.

Csavajda József őrnagy, kórházparancsnok elmondta: tizenegy katona, két fordulóban teljesítette a feladatot, és segítettek az egészségügyi személyzetnek a belső anyagmozgatásban is. 

Dr. Varju János főigazgató szerint a hatvan százalékos ágykapacitás intézményükben összesen negyvenkét ágyat jelent. „Köszönjük a katonák segítségét, nagyon készségesek, és kiváló az együttműködés" – mondta.

GALÉRIA