Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák Hősök: 2013-ban is

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 6. 15:57

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség idén is elindítja a honvédséget, a honvédelmi témákat népszerűsítő, a magyar katonák társadalmi elismertségének és megbecsültségének növelését célzó Katonák Hősök – Hagyomány és megújulás című rendezvénysorozatát, amelyet tavaly rendeztek meg első alkalommal.

A Katonák Hősök – Hagyomány és megújulás címet viselő programsorozat összefogja mindazokat az eseményeket, amelyek 2013 májusában a honvédség életéhez, mindennapjaihoz, hagyományaihoz kapcsolódnak. A kiállítások, katonai bemutatók, gyakorlatok, kulturális- és sportprogramok között valamennyi korosztály megtalálja majd az érdeklődéséhez leginkább illő rendezvényeket.

A programsorozat célja, hogy egyszerre elevenítse meg régi korok hőseit és katonai hagyományait, valamint korunk hőseit, a 21. század magyar katonáit.

A rendezvények az 1849-es tavaszi hadjárat emlékét is megidézve bemutatják, mit jelent katonának lenni 2013-ban, milyen hagyományokat ápol a honvédség még ma is, valamint hogyan változott és alakult korszerű haderővé a Magyar Honvédség.

A programsorozat idén is sokszínű lesz: az érdeklődők részt vehetnek egy Balaton körüli kerékpártúrán, ellátogathatnak az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred nyílt napjára, megismerhetik a budapesti alakulatokat a Városligetben, bemutatókat láthatnak az Orczy-kertben, több városban is megtekinthetnek egy szabadtéri fotókiállítást az Afganisztánból nemrég hazatért Tartományi Újjáépítési Csoport (2013) mindennapjairól, eredményeiről.

További részletek és információk: http://katonakhosok.kormany.hu/