Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

KatonaSulisok a Honvédkórházban

Szöveg: Faludi Miklós főtörzsőrmester |  2015. április 30. 15:31

A Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola katonai alapismeretek tantárgyfelelőse, Balogh Zsolt nyugállományú alezredes ötlete nyomán, a Honvédkórház vezetésének támogatásával huszonöt diák látogatott el az egészségügyi intézménybe. A nem mindennapi programra az iskola és az MH vitéz Szurmai Sándor Budapest Helyőrség Dandár közötti együttműködési megállapodása alapján volt lehetőség

1595992852

A majdnem három órás bejárást dr. Pápai Tibor, és Pető Zsolt őrnagyok előadásai nyitották meg, a Honvédkórház tevékenységének és feladatrendszerének, illetve a katona-egészségügy és a missziós feladatok a bemutatásával.

A diákok ezt követően – Szabó Ildikó főhadnagy vezetésével – „felderíthették" az intézmény néhány olyan részét is, amelyek a látogatók elől elzártak és területükre csak engedéllyel lehet belépni.

1595992853

A Sürgősségi Betegellátó Centrum eszközeinek, felszereléseinek megtekintése után a Klinikai Demonstrációs Egységbe is  ellátogathattak. Ezzel azonban még nem ért véget az érdekességek sora: a diákok – Nagy Gábor főtörzsőrmester kalauzolása mellett – nyomon követhették, hogyan dolgoznak a kórházi robotok.

1595992853

Az intézmény csőpostája is jelentős érdeklődést váltott ki a diákok körében, hiszen máshol nem látható ilyen eszköz. Ráadásként a gyerekek azt is kipróbálhatták, hogy miként működik ez a rendszer. 

A nap végén a katonasulis diákom megnézhették az objektum egyik épületének tetején található helikopter leszállót.

1595992853

Fotó: a szerző felvételei