Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Készül a misszióra a tizenharmadik váltás

Szöveg: Koós Sándor zászlós |  2015. június 2. 11:12

Ha szükséges, a békeműveletek is megkövetelik a katonáktól fegyvereik alkalmazását, ezért a missziós felkészülésnek fontos része az egyéni lőkészség fejlesztése is.

A hagyományos katonai feladatokra történő lőkiképzések célja a saját csapatok, alegységek lőkészségének fejlesztése az ellenség erejének pusztítása, rombolása, illetve működésképtelenné tétele érdekében. A nem háborús műveletekben való részvétel azonban olyan speciális tevékenység, ahol a fegyverek erejének csupán demonstráló szerepe van, és alkalmazásuk közben lehetőleg az emberi élet megóvására kell törekedni.

1595994923

Ezeket az elveket szem előtt tartva folytatódik az MH KFOR Kontingens tizenharmadik váltásának felkészítése az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi lő- és gyakorlóterén. A katonák békefenntartói lőgyakorlatokat hajtanak végre gépkarabéllyal és pisztollyal egyaránt anatómiai célokra.

1595994924

A kiképzés során a lövő először figyelmeztető lövéssel, illetve hangos felszólítással próbálja eltéríteni az ellenséges szándékú személyt vagy csoportot eredeti szándékától, majd kapás-, illetve célzott lövések leadásával oldja meg a feladatot − lehetőség szerint úgy, hogy ne találja el a céllap pirossal jelölt részeit. 

1595994924


Fotók: a szerző felvételei