Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Készül a pozsonyi csatát bemutató animációs film

Szöveg: Antal Ferenc |  2017. szeptember 7. 16:22

A honfoglalást és az azt megpecsételő pozsonyi csatát dolgozza fel a Történelmi Animációs Egyesület és a Hyperion Oktatásfejlesztő Kft. legújabb animációs filmje. A Média Mecenatúra által támogatott film jövő nyáron, a csata 1111. évfordulóján mutatkozik be.

1596038467

Muhi, Nándorfehérvár, Mohács és Szigetvár után újabb nagyszabású projektet készít elő Baltavári Tamás és csapata, akik a török kori hadtörténelem után a honfoglalás korába kalauzolják el az érdeklődőket. Megelevenedik a vérszerződés, a Vereckei bevonulás, az ópusztaszeri gyűlés, Árpád vezér pajzsra emelése, valamint a magyarság első „honvédő háborúja", a pozsonyi csata is. Az alkotók nem félnek majd felvonultatni a sztyeppei nomád kultúra formavilágát, teljes motívumkincsét, és megmutatni a kor harcászatának valódi jellegét.

1596038467
„Régóta szerettünk volna a honfoglalással foglalkozni, illetve a közvélemény a mohácsi csata óta ezt a filmet várja tőlünk, hiszen ilyen tiszta győzelmünk, mint a pozsonyi, sajnos a magyar hadtörténelemben kevés van" – mondta Baltavári Tamás, a Történelmi Animációs Egyesület elnöke. Hozzátette: a megújult látványvilág egy új technikának köszönhető, hiszen a Total Warral nem lehet szabadon cselekményeket kreálni, így kénytelen voltak váltani. „Már a látványosabb Unreal játékmotorral dolgozunk, amelyet ugyan nem arra találtak ki, hogy filmeket készítsenek vele, de az a szándékunk, hogy minden anyag, amelyet elkészítünk, később elkészüljön interaktív játék formájában is" – mondta Baltavári Tamás. „Interaktív oktató programot már készítettünk, ahol egy római helyszínt rendeztünk be, amelyet aztán egy római polgár bőrébe bújva barangolhatunk be. Különböző információs pontok vannak a programban, amelyen belül bemutató szövegek és videók adnak hasznos információkat. Például megállsz egy római csobogókút előtt a városban és elkezdődik egy oktató szöveg, hogy az ókori római városokban a vízellátást hogyan oldották meg. Ez még nem játék, de innen már csak egy ugrás van a játékig. Következő tervünk, hogy beszélgethess emberekkel az utcán, feladatokat oldj meg, és így tovább" – tette hozzá Baltavári Tamás.

Baltavári Tamás elárulta: jelenleg együttműködve a szigetvári múzeummal, a Szulejmán sírkomplexum 3D rekonstrukcióját készítik, de nem lehetetlen, hogy újra napirendre kerül a muhi és a mohácsi csata elkészítése az új játékmotorral. Ezen kívül két ’56-os dokumentumfilmjük vár bemutatásra, és nem feledkeztek meg az egyetlen magyar keresztes hadjárat 800. évfordulójáról sem.

A készítők további támogatókat keresnek, hogy a látványvilágot a lehető legmagasabb minőségig fokozzák.

1596038468