Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Készülnek a Soft Caps 2018 gyakorlatra

Szöveg: Koncz Csaba |  2018. március 29. 13:39

Az MH Civil-katonai és Lélektani Műveleti Központ (MH CKELMK) a napokban megtartotta a Soft Caps 2018 elnevezésű gyakorlat fő tervezői konferenciáját. A rendezvényen négy nemzet delegáltjai, valamint nyolc magyar katonai szervezet képviselői vettek részt a Honvédelmi Minisztérium Dózsa György úti objektumában.

A központ saját szervezésű, júniusban megrenezendő non-kinetikus nemzetközi gyakorlatának fő tervezői konferenciáját Szilágyi Csaba ezredes, az MH CKELMK parancsnokának irányításával rendezték meg. Megnyitójában a parancsnok kiemelte: a jelen lévő cseh, lengyel, német és szlovák CIMIC- (civil-katonai együttműködés) és PSYOPS- (lélektani műveletek) szakemberek a végrehajtói szinten adják tudásuk legjavát. A feladatvégrehajtás során a gyakorlat közös jellegéből fakadóan lehetőség adódik arra, hogy a résztvevők egymástól is tanuljanak. A Soft Caps 2018 gyakorlat létrejöttéhez, valamint a feltételek megteremtéséhez nélkülözhetetlen a többi magyar katonai szervezet munkája – tette hozzá Szilágyi Csaba ezredes.

A konferencián jelen voltak az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Civil-Katonai Kapcsolatok Főnöksége, a HVK Hadműveleti Csoportfőnökség, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság, az MH Egészségügyi Központ, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, az MH ÖHP Logisztikai Műveleti Főnökség, a HM Védelmi Gazdasági Hivatal, az MH Geoinformációs Szolgálat, valamint a HM Védelmi Igazgatási Főosztály képviselői is.

1599184369
A Soft Caps gyakorlatot idén immár harmadik alkalommal rendezik meg, ezúttal az MH Ludovika Zászlóalj ócsai kiképzőbázisán és annak környékén.  A kiképzési rendezvény különlegessége, hogy egy kialakulóban lévő „nem-kinetikus" koncepciónak megfelelően a CIMIC- és a PSYOPS-szakterületek képviselői végrehajtói szinten közösen, egyazon csoport tagjaiként dolgoznak.

A feladatok végrehajtásában szerepet kapnak a gyakorlótér közvetlen közelében található közigazgatási, katasztrófa- és rendvédelmi szervek, valamint számos nem-kormányzati szervezet képviselői is. Így lehetőség nyílik az összekötői feladatok, tárgyalástechnikai fogások alkalmazásának rutinszerű begyakorlására is. A gyakorlat része a CIMIC-központ telepítése és működtetése, valamint a demonstráció-kezelés is. A kiválasztott helyszín pedig olyan műveleti környezetet biztosít, amely a nemzetközi miliőben a magyar mint idegen nyelv révén az eltérő kultúra benyomását kelti a gyakorlaton részt vevő katonákban.

A tizenegy napos időszakban a missziós feladatrendszer körülményei között a CIMIC- és a PSYOPS-csoportok közösen dolgoznak együtt, úgynevezett Civil Engagement Team-ekben (CET), melyek kis létszámú, több nemzet tagjaiból álló csoportok.

1599184369
Mivel a központ katonái a világ több pontján jelen vannak, feladatvégrehajtásuk sikere múlik a gyakorlatokon történő részvételen. A magas elvárásokhoz alkalmazkodva a „Soft Caps 2018" gyakorlat idén kettős célt szolgál. Egyrészről az együttműködés során – a civil környezet hatásainak kezelését szem előtt tartva – a leendő feladatok végrehajtásához minél inkább hasonlító környezet megteremtése a fő szempont, a pozitív haderőkép kialakítása érdekében.

Emellett az együttműködés a kapcsolati hálóban lévő személyekkel, illetve szervezetekkel, valamint a külföldi szakmai partnerekkel lehetővé teszi a gyakorlat másik céljának elérését is, azaz hogy a jövő évi „V4 EUBG 2019" készenléti szolgálat felkészülési eseménye legyen.

Fotó: a szerző felvételei