Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Köszönet és együttműködés

Szöveg: HM Sajtóiroda |  2012. december 7. 13:36

„Címzetes tartalékos hadnagy” címet és emléktárgyat adományozott Hende Csaba honvédelmi miniszter Oláh Antalnak a Honvédelmi Minisztériumban december 7-én.

1595946032

A címmel és a pilóta dísztőrrel Oláh Antalt, a Knorr-Bremse Hungária Kft. ügyvezetőjét tüntették ki, akinek személyes és erkölcsi támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg az 1956-os forradalom és szabadságharc Juta-dombi katonahőseinek emlékművének létrehozása.  Az eseményen részt vett Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, november elején a Knorr-Bremse Hungária Kft. és a Honvédelmi Minisztérium 25 évre szóló használatbavételi szerződést írt alá, amelynek értelmében a tárca gondoskodási körébe vonta a kft. budapesti irodájának területén álló emlékművet. A megállapodás azt is magában foglalja, hogy az emlékműnél ezentúl minden év november 4-én 11 órakor koszorúzást fognak tartani.

1595946032

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária