Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kötelékben

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2014. április 4. 10:32

Győri, csornai, kapuvári és mosonmagyaróvári középiskolás diákok versenyeztek Győrben, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél április 2-án. A tanulók a „Honvédelmi Kötelék” -programon belül először meghirdetett versenysorozat Győr-Moson-Sopron megyei fordulóján vettek részt.

1595969746
Kovács Ferenc ezredes köszöntötte a résztvevőket

A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése, továbbá a sport és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében Hende Csaba honvédelmi miniszter 2013-ban indította el a „Honvédelmi Kötelék"-programot. Az egész országot behálózó mozgalom igyekszik a honvédelem ügyét a lehető legszélesebb körben megismertetni, és a hozzá szorosan kapcsolódó értékeket megjeleníteni, terjeszteni, továbbá mindenki számára lehetővé tenni a honvédelemben való részvételt. 

Ennek szellemében a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Kötelék Programiroda 2014 tavaszán megyei szintű honvédelmi versenysorozatot hirdetett meg az ország középfokú oktatási intézményei számára, a sport eszközeivel nyújtva segítséget a katonai alapismeretek oktatásához.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendezvénynek az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred adott otthont. A versenyre érkező kilenc csapat tagjait a laktanyában Kovács Ferenc ezredes köszöntötte. Az alakulat parancsnoka reményét fejezte ki, hogy a diákok egy részét hamarosan katonaként is viszontláthatja majd Győrben. 

1595969746

Hende Csaba honvédelmi miniszter 2013-ban indította el a Honvédelmi Kötelék-programot

Ezután Orosz László százados, hadműveleti főnökhelyettes vezetésével hat fordulóból álló, honvédelmi vonatkozású szellemi vetélkedő kezdődött, amelynek során a diákok hazafias versidézeteket  ismertek fel, történelmi csaták helyszíneit azonosították be, valamint híres hadvezérek, emlékhelyek képét ismerték fel. 

A verseny fizikai részében számos, ügyességet követelő kihívás várt a tanulókra, akik négy versenyszámban mérhették össze tudásukat. Egyebek mellett kézigránátdobásban, amelynek során öt-, tíz-, tizenöt, valamint húszméteres távolságból kellett egymást váltva célba dobniuk a diákoknak. Az eredménytelen kísérlet büntetőfutást jelentett… 

A légpuskalövészet során a csapattagoknak egyenként öt lövés állt rendelkezésükre, hogy bizonyítsák lőkészségüket. 

1595969746

A Győr-Moson-Sopron megyei versenynek otthont adó légvédelmi rakéta ezrednél kilenc csapat vetélkedett egymással

A tereptani programpontnál a magabiztos térképkezelés jelentett előnyt, hiszen csak az előre meghatározott útvonal helyes bejárását követően fogadták el eredményesnek a feladatot a versenyigazgatók. Az indulóknak ráadásul még egy tesztet is ki kellett tölteniük a célba érésük után, így elméletben és gyakorlatban egyaránt igazolniuk kellett tájékozódási képességüket.

A versenysorozat zárószámaként négyszer százméteres fegyveres váltófutást rendeztek, amelynek során a katonák által jelenleg is használt – de természetesen hatástalanított – AK−63D típusú gépkarabély szolgáltatta a stafétát.

Az első helyért járó trófeát végül a kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumcsapata vihette haza, másodikként a győri Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola zárt, harmadikként pedig a győri Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola végzett. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal által felajánlott „fair play díjat" a győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskola csapata érdemelte ki.

1595969746

A résztvevők nemcsak élményekkel, de trófeákkal is „gazdagon" köszönhettek el a rakétásoktól

Fotó: a szerző felvételei