Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Középpontban a kiképzés – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. október 10. 15:20

Huszonhárom, szolnoki alakulatoknál töltött évvel, hat külszolgálattal és megszámlálhatatlan gyakorlattal a háta mögött Apáti Zoltán ezredest a közelmúltban nevezték ki a Honvéd Vezérkar Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökségének csoportfőnökévé. Vele idéztünk múltat, és elemeztük a jelen feladatait.

1596021104
Huszonkét évesen végezte el Apáti Zoltán a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát, s 1993-ban hadnagyként azonnal Szolnokra került, az akkor létrehozott MH 88. Légimozgékonyságú Zászlóaljhoz. Ő volt az egyetlen műszaki tiszt akkoriban az alakulatnál, és a mai napig azt a három évet tartja a leggondtalanabb időszaknak pályafutása során, amit szakaszparancsnokként ott töltött.

– Csak a kiképzéssel kellett foglalkoznom. Persze abban a beosztásban is volt felelősség az emberen, de messze nem annyi, amennyi a későbbiekben – emlékszik vissza a kezdetekre Apáti ezredes.

Akkor még nem tudhatta, hogy Szolnok pályafutásának meghatározó városa lesz. A nyolcvannyolcas neve és feladatrendszere folyamatosan változott a haderő-átalakítások során, de a lényege mindig ugyanaz maradt. 1996-ban MH 88. Gyorsreagálású Zászlóalj, négy esztendővel később MH 1. Könnyű Vegyes Ezred, majd 2004-től a tatai dandár zászlóaljaként MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj néven működött 2015 végéig. Apáti ezredes pedig közel tizenöt éven át „hű" maradt a nyolcvannyolcashoz.

További részletek a Magyar Honvéd magazin október 14-én, pénteken megjelenő számában.