Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hónapokig nem versenyezhet Rédli András

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. október 10. 15:28

Rédli András – aki főhadnagyként az MH Altiszti Akadémia katonája – súlyos térdsérülést szenvedett október 9-én, vasárnap a párbajtőrözők Tatán rendezett válogatóversenyén, így hónapokig nem versenyezhet.

Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok vívó a – riói csapattársa, Somfai Péter elleni – negyeddöntőben sérült meg súlyosan, melyet követően még este a fővárosi Honvédkórházba szállították, ahol részleges szalagszakadást állapítottak meg nála, s már meg is műtötték.

A magyar szövetség honlapjának október 10-i, hétfői híre szerint a beavatkozás jól sikerült, ám Rédli felépülése hónapokat vesz majd igénybe, így a szezon világkupaversenyein nem léphet majd pástra.