Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közigazgatási államtitkárok a Gripenek árnyékában

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. november 16. 13:43

Kihelyezett értekezleten vettek részt Kecskeméten a Honvédelmi Minisztérium és a társtárcák közigazgatási államtitkárai 2012. november 15-én, amelynek az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis adott otthont.

1595944832

Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára immár második alkalommal látta vendégül kihelyezett ülésen kollégáit: a múlt évben Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál rendeztek hasonló eseményt.

Az értekezlet hivatalos napirendjének megtárgyalását követően Kilián Nándor dandártábornok, a repülőbázis parancsnoka mutatta be az alakulatot. A rendezvény során az államtitkárok és az értekezlet résztvevői megtekintették a különböző repülőeszközök statikus és dinamikus bemutatóját. A vendégek személyesen győződhettek meg a Gripen többcélú vadászrepülőgép kiemelkedő képességeiről. Nagy érdeklődés kísérte a hajózó- és repülő-műszaki állomány felkészülésének színhelyeit, ahol a látogatók bepillantást nyerhettek a földi irányítás, a szimulátoros kiképzés és a készültségi szolgálatok biztosításának „kulisszatitkaiba" is.

A kihelyezett ülés kiváló alkalmat nyújtott az állami vezetők részére a Magyar Honvédség légiereje feladatrendszerének megismerésére.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a Honvédelmi Minisztérium jövőre is megrendezi a 2013. évi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót.

1595944832