Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös karácsony

Szöveg: Galambos Sándor |  2013. december 27. 15:13

Ünnepi hangulatban, a karácsony jegyében tartották idei utolsó klubfoglalkozásuk a kecskeméti Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesületének tagjai.

1595964930
Évek óta hagyomány, hogy az ünnepi klubfoglalkozásokon Újvári Ferenc verssel köszönti barátait

Barátaikat, családtagjaikat, gyerekeiket és unokáikat is meghívták idei utolsó találkozójukra a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesület tagjai. A karácsonyi hangulatról, a terem feldíszítéséről és a finom süteményekről a „házigazdák", a megszokottnál is vidámabb hangulatról pedig a „vendégek" gondoskodtak.

A rendhagyó klubfoglalkozás résztvevőit Csóka Tamás nyugállományú ezredes az egyesület elnöke és Máté Imre nyugállományú őrnagy, titkár köszöntötte, majd Újvári Ferenc tartalékos őrnagy, Katonáné Kovács Irén, Molnár Józsefné és Szentpéteri Róza mondtak el egy-egy karácsonyi verset barátaik tiszteletére.

Ezt követően a klub tagjai megköszönték az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis képviseletében megjelenteknek az alakulat 2013-ban nyújtott segítségét, majd Máté Levente bűvész, Szabó Sándor tárogatóművész, az Obsitosok citerazenekar és egy, kimondottan az ünnep tiszteletére összeállt asszonykórus szórakoztatta az egykori bajtársakat és vendégeiket.

1595964931
Máté Levente trükkjeit próbálták néhányan leleplezni – eredménytelenül

Fotó: a szerző felvételei