Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Külügyminiszterek a belügyről?

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. április 17. 17:28

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

A Pesti Napló újságírója amiatt aggódik, hogy a napokban többször is emlegetett monarchiás és olasz külügyminiszterek találkozójának valódi témája a Monarchia belügyeinek firtatása volt. A címlapon teszi fel a költői kérdést: „Most már Olaszország is beleavatkozik a kettős Monarchia legbelsőbb ügyeibe?" Az olasz San Giuliano és az osztrák Leopold von Berchtold tanácskozásai során valóban szerepeltek olyan kérdések, mint a trieszti olasz egyetem témája vagy a fiumei olaszok sérelmeinek felsorolása.

A Népszava ezzel szemben − mindamellett, hogy beszámol arról, hogy január óta drágább a kenyér, s most újabb két fillérrel emelnék az árát −, megírja, hogy a török csapatok Mozul környékén nagy vereségeket szenvedtek, úgyhogy 300 fegyvert és két ágyút hagytak a kurdok kezében. Több török katonát, akik a kurdok fogságába estek, Hartar sejk parancsára elevenen égettek meg.

(A sajtószemlét az Országos Széchenyi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)


1595970605

1914. áprilisi újságok
Címkéklapszemle