Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

(L)égi lovagok találkozója

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. október 7. 9:24

Több mint százhúsz nyugállományú, illetve aktív vadászpilóta részvételével rendezték meg az I. Magyar Vadászpilóta Találkozót, az MH Balatonkenesei Rekreációs Központban, október 5-én.

A rendezvényen Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke felolvasta dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök köszöntő levelét, melyben hallhattuk többek között: a légierő fegyvernem meghatározó szerepet töltött be hazánk újkori katonatörténetében.

1595961052

„Keresve sem lehet méltóbb alkalmat találni az első ilyen találkozó megszervezésére, amikor is a magyar katonai repülés a századik, a magyar légierő pedig a 75. születésnapját ünnepli. Találkozójuk olyan hagyományt teremt, amely méltán lehet ápolója szakmai és fegyvernemi kultúrájuknak, tovább gazdagítva a Magyar Honvédség értékeit. Önök tették le e meghatározó fegyvernem alapjait és szolgálatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy manapság már a legmodernebb vadászgépek óvják hazánk légterét" – fogalmazott a vezérkarfőnök.

A találkozó szervezője, Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagy megnyitójában kiemelte: a magyar vadászpilóták, történelmi korok és hagyományok felett átívelő, felelősségteljes, embert próbáló és veszélyes szolgálatukkal 75 esztendeje óvják hazánk légterét. Hozzátette: szeretné, hogy ha ezt az első találkozót ezentúl minden évben újabb és újabb követné, amelyeken „erősítenék barátságukat, befogadnák az időközben végzett vadászpilótákat, és megemlékeznének elhunyt bajtársaikról."

1595961052

A rendezvényen Sáfár Albert dandártábornok rövid tájékoztatót tartott a légierő haderőnem jelenlegi helyzetéről és főbb feladatairól.

A honvedelem.hu kérdésére válaszolva Ugrik Csaba ezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Repülőbázis parancsnoka elmondta: akinek van múltja, annak van jelene és lesz jövője is.

„A találkozóra eljött nyugállományú pilóták voltak az elődeink, tőlük tanultunk, épp ezért természetes, hogy sokan eljöttünk Kecskemétről. A fiatal vadászpilóták most élőben is találkozhatnak azokkal, akikről már számtalan történetet halottak" – tette hozzá.

A kötetlen beszélgetéssel záruló találkozó résztvevői egy perces néma felállással emlékeztek meg azokról a bajtársaikról, akik ma már a „végtelen kötelékben" repülnek.

1595961052


Fotó: a szerző felvételei