Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mindig készen álltak, ha szükség volt rájuk

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. október 7. 10:27

Mindaz a munka, amelyet a Magyar Honvédség az önök szervezetének hathatós támogatása mellett végez, elengedhetetlen egy modern hadsereg működéséhez. A nagy nyári dunai árvíz ékes bizonyítékát adta annak, hogy a tartalékos rendszer egy ütőképes, jól mobilizálható erő, amelyre az egész ország támaszkodhat szükség idején – fogalmazott a tartalékosok napja alkalmából írt köszöntő levelében dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök.

A köszöntő levelet a  Magyar Tartalékosok Szövetsége megalakulásának 12. évfordulója alkalmából, Budapesten, a Honvéd Kulturális Központban tartott ünnepségen olvasták fel október 5-én, szombaton.

1595961053

„Nagy utat tettünk meg, messziről indultunk, de ma már elmondhatjuk, hogy van magyar tartalékosok napja, kiépült egy önkéntes tartalékos rendszer, és van Magyar Tartalékosok Szövetsége – fogalmazott ünnepi beszédében dr. Ujházy László őrnagy, a szövetség alapító alelnöke.

„A modern értelemben vett tartalékos fogalma a 19. század közepén jelent meg, első nagy próbatétele pedig az első világháború volt. 1915-re a kivérzett alegység-parancsnoki állomány helyét a tartalékosok vették át, ahogy minden oldalon a tartalékosok erőpróbája volt a második világháború is" – idézte fel a tartalékos rendszer kialakulását Ujházy László.

1595961053

Ma már nem tömeghadseregek néznek farkasszemet egymással, ám ma is fontos szerephez jutnak a tartalékosok. Egyre fontosabbak azok, akik valamilyen szaktudással rendelkeznek. Napjaink válságkezelési műveletei bebizonyították, hogy pusztán katonai erővel ezek a problémák nem orvosolhatók, éppen ezért fontosak a speciális ismeretekkel rendelkező tartalékosok – tette hozzá.

„A magyar tartalékosok a történelmi sorsfordulók során mindig bebizonyították, hogy amikor az országnak szüksége van egy olyan erőre, amely megtámogatja az adott katonapolitikát, segíti a hadsereget, akkor több ezer tartalékos mindig készen állt arra, hogy segítse a haderőt, és biztosítsa az ország védelmét" – mondta dr. Czuprák Ottó nyugállományú ezredes, a szövetség elnöke.

1595961054

Azért választották október 4-ét a magyar tartalékosok napjának, mivel ezen a napon mondta Kossuth Lajos híressé vált szegedi toborzóbeszédében, hogy „Látván a haza veszedelmét, zászlót ragadtam a kezembe, s megesküdtem, hogy addig nem nyugszom, szegény fejemet nyugalomra nem hajtom, míg az elárult haza fiait szabadságának megmentésére, annak árulói ellen zászlóm alá nem gyűjtöm." A beszéd hatására az emberek tömegesen jelentkeztek a honvédseregbe, ezért tekinthetjük ezt a napot az utánpótlás, a tartalékok biztosítása napjának – derült ki Erdélyi Lajos dandártábornok, a Honvéd Vezérkar személyzeti csoportfőnöke ünnepi beszédéből.

Dr. Czuprák Ottó a honvédelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a szövetség legfőbb célja, hogy összefogja a tartalékos állományt, és programokat, elfoglaltságot biztosítson nekik két bevonulás között, amely vonzza őket, és gondoskodik szakmai fejlődésükről is.

1595961054

Fotó: Rácz Tünde