Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövészet a sötétben

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2017. május 3. 9:07

Éjszakai éleslövészeteken vettek részt a napokban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái.

1596031283

A hódmezővásárhelyi 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljra épülő missziós és készenléti szolgálatokra való felkészülés április végén tovább folytatódott. A kitűzött célok elérése érdekében a NATO Reagáló Erők kötelékébe (NATO Response Force – NRF) felajánlott alegység rajszintű kötelékei éleslövészeteken vettek részt, a misszióba készülő katonák pedig az egyéni és kollektív lőfegyverekkel lőttek a célokra. Az éjszakai lövészet célja az volt, hogy a katonák sötétben is gyakorolják és fejlesszék lőkészségüket, valamint elsajátítsák az éjszakai lövészet során alkalmazható eszközök használatát.

A rajszintű éleslövészet egy olyan komplex foglalkozás, amely során a harcjármű hat katonából álló deszantállománya, illetve a harcjármű irányzója egy összeszokott csapatként tevékenykedik a rajparancsnok vezetése mellett. A lövészet mellett a raj harcászati mozzanatait (előremozgás, lőszerutánpótlás, sérült kimentésének megszervezése) is értékelték a lőgyakorlat vezetői.

1596031283

Benkó Norbert főhadnagy, az NRF század parancsnoka az előttük álló feladatokkal kapcsolatban elmondta: „A kiképzési folyamatban elérkeztünk a raj-összekovácsolás időszakához, ami egy harcászattal egybekötött éleslövészettel zárult. Elégedett vagyok azzal az eredménnyel, amit itt láttam. A nappali és éjszakai lövészetekkel felkészültünk a táborfalvai szakasz-összekovácsolásra."

Az NRF-század részt vesz majd a németországi Combined Resolve VIII. elnevezésű gyakorlaton, ahol tagjai bebizonyíthatják a készenléti feladatok ellátására való felkészültségüket.

1596031284

Fotó: a szerző felvételei