Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lövésznapi toborzás

Szöveg: Smidróczki Róbert |  2014. július 4. 11:49

Nem csökkent az érdeklődés a nyári hónapokban sem a debreceni toborzóirodában: sok fiatal szeretne akár szerződéses katonaként, akár önkéntes műveleti tartalékosként csatlakozni a Magyar Honvédséghez.

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (HKNYP) 2. Katonai Igazgatási Központ (2. KIK) állománya a nyári hónapokban is igyekszik megragadni minden lehetőséget arra, hogy megismertesse a fiatalokat a Magyar Honvédségben vállalható szolgálati formákkal. Mivel ebben az időszakban az oktatási intézmények bezárják kapuikat, a toborzóknak elsősorban a különböző rendezvényeken van lehetőségük a célcsoportokkal történő személyes találkozásra.

1595974901

Erre kiváló lehetőséget nyújtott az MH 5. Bocskai István Lövészdandár június 28-án, Debrecen belvárosában megrendezett lövésznapi rendezvénye. A toborzás szempontjából kiemelt eseménynek tekinthető „Szent László Napi Juniális" ebben az évben is több száz érdeklődőt vonzott, hiszen a város lakosságának ilyenkor van igazán lehetősége közelről bepillantást nyerni a katonai hivatásba. A kiállított technikai eszközök, a közelharc-bemutató, a helyőrségi zenekar koncertje és a vadászgép-szimulátor mind-mind hatalmas élményt nyújt korosztálytól függetlenül.

Így nem meglepő, hogy nagy volt az érdeklődés a toborzósátornál is.

Továbbra is népszerű a szerződéses katonai szolgálatvállalás lehetősége, de mára már egyre többen keresik fel a toborzókat az Önkéntes Tartalékos Rendszerrel kapcsolatban is.

A toborzók a rendezvények mellett igyekeznek minél több fórumon elérni a fiatalokat. Ennek érdekében a Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával együttműködve a támogatott „C" kategóriás gépjárművezető-képzésben részt vevőknek tájékoztatókat szerveztek. Az előadásokon megjelentek vállalták, hogy a jogosítvány megszerzését követően a Magyar Honvédség kötelékében fognak szolgálni, így számukra már alkalmasság vizsgálati időpontot is biztosítottak.

1595974902

Természetesen a központ a helyi médiumokkal is együttműködik a lakosság tájékoztatásában. Júniusban a megyei rádiók több alkalommal híradásaikban, hírblokkjaikban tájékoztatták a rádióhallgatókat a szerződéses katonai szolgálat és az Önkéntes Műveleti Tartalékos szolgálat vállalásának lehetőségéről, a jelentkezés feltételeiről. Emellett a regionális televíziók stúdióiba is meghívást kaptak a toborzó szakemberek, aminek szintén érezhető volt a hatása az érdeklődők létszámában.

Ezeknek köszönhetően júniusban közel háromszázan keresték fel a debreceni toborzóirodát, közülük majdnem minden ötödik érdeklődő a szerződéses katonai szolgálatra történő jelentkezési lapot is kitöltötte. Ők megkezdték felvételi eljárásukat, a remélhetőleg sikeres alkalmassági vizsgálatot követően pedig ezek a pályázók akár már ősszel csatlakozhatnak a honvédség kötelékéhez és megkezdhetik katonai szolgálatukat.

1595974902

Fotók: a szerző felvételei