Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar katonatiszt is rajthoz áll Torinóban

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. április 5. 9:22

Április 11−12-én az olaszországi Torinóban rendezik meg a 24 órás ultrafutás 2015. évi világ- és Európa-bajnokságát. A versenyre készülő magyar válogatottba egy katonatiszt, Sárosi Gyula alezredes is bekerült.

Az alezredes elmondta: 1995-ben kezdett el futni, azért, hogy fogadásból lefussa a maratont. Első ultratávját 2006-ban teljesítette. Huszonnégy óra után 216,618 kilométer a legjobb eredménye, amelyet 2014-ben Sárváron futott az országos bajnokságon, és ezzel szerzett helyet a vb-re induló csapatban.

Sárosi Gyula részt vett már negyvennyolc órás versenyen is, háromszor lefutotta a Bécs−Budapest Szupermaratont, az Ultrabalatont pedig már négyszer teljesítette. Az alezredes ezenfelül hétszeres Ironman, sőt egyszer Duplaironman is lett.

1595990745

„Ez az első válogatottságom. Még leírni is különös érzés. Minden versenyemen az akkor elérhető legtöbbet, legjobbat hoztam ki magamból. Ez most mégis más, érzem, hogy ez most még többre kötelez. Nem vagyok sem tehetséges, sem technikás futó. Az erősségem az akaraterőm, amit most szeretnék jobban kihasználni, mint eddig valaha, a fiaim is ezt várják tőlem, hát meg is kapják! Minimum kétszáztizenhét kilométert kell, hogy fussak, de szeretném, hogy a tízes helyi értéken álló szám nagyobb legyen, mint kettő" − nyilatkozta Sárosi Gyula, aki katonaként a HM Védelemgazdasági Hivatal Nemzetközi Igazgatóságán dolgozik a Nemzetközi Utaztatási és Külszolgálati Pénzügyi Osztály osztályvezető-helyetteseként.

A nemzetközi összecsapáson huszonnégy óra alatt kell majd minél nagyobb távot lefutniuk a versenyzőknek.

Fotó: archív