Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország elkötelezett a közös védelem iránt

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2016. december 15. 7:50

Magyarország elkötelezett a NATO egyik alapköve, a közös védelem elve iránt – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes december 14-én, szerdán, a fővárosban, a Magyar Atlanti Tanács NATO-nagykövetek, valamint katonai- és légügyi attasék számára tartott év végi fogadásán.

1596024661

A Magyar Tudományos Akadémia épületében tartott fogadáson az államtitkár rámutatott, hogy a világ és a biztonsági környezet nagyon gyorsan változik napjainkban, ezért fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a feladatokkal és kihívásokkal, amelyek előttünk állnak.
Vargha Tamás arról is szólt, nem csak a keleten jelentkező, hanem a délről érkező problémákra is figyelni kell: a Közel-Kelet és Észak-Afrika továbbra is a terrorizmus és a szélsőséges ideák forrópontja. A NATO nem fordíthat hátat például az Iszlám Állam jelentette fenyegetésnek – hangsúlyozta.

1596024661

Az államtitkár szavai szerint Magyarország elkötelezett a varsói és az azt megelőző, walesi NATO-csúcstalálkozókon született döntések végrehajtása és az Észak-atlanti Tanács alapköve, a közös védelem elve felé. Külön kitért a NATO által Kelet- és Közép-Európába telepítendő, gyorsan bevethető haderőre, és szót ejtett a november közepén Székesfehérvárra települt NATO Erőket Integráló Elem létrehozásáról.
Magyarország elkötelezettségét az is mutatja – mondta -, hogy komoly erőforrásokat mozgósít a haderő reformjára, amibe beletartozik például az új biztonsági és katonai stratégia kialakítása, az önkéntes tartalékos rendszer bővítése, illetve a védelmi kiadások növelése. Emlékeztetett, a kormány döntése nyomán a védelmi költségvetés az elkövetkező 10 évben a GDP 1 százalékával növekszik.

1596024661

A biztonságot növeli az az intézkedés is, ami alapján minden járásban területvédelmi egységet alakítanának ki és hangsúlyt fektetnek a toborzásra, illetve a haza iránti felelősségérzet növelésére a fiatalok megszólításával.
A migrációs válsággal kapcsolatban megjegyezte: a kiváltó okok kezelése és a probléma megszüntetése a NATO nagy lehetősége lehet. Ezért hangsúlyt kell fektetni a helyi erők kiképzésére és megerősítésére, hiszen ezek lehetnek az emberkereskedelem és a terrorizmus visszaszorításának a legjobb eszközei.

1596024662


Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária