Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már a Honvédkórházban kezelik a Gripen-pilótát

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2015. június 10. 17:43

Budapestre szállították és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban kezelik azt a Gripen-pilótát, aki példás helytállással megmentette a magyar légierő vadászrepülőgépét, mikor kényszerleszállást hajtott végre, majd katapultált szerdán Kecskeméten. A honvédség őrnagya nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, állapota stabil.

A Magyar Honvédség 30-as oldalszámú JAS-39 Gripen vadászrepülőgépe 09:05-kor kiképzési repülésre szállt fel. A pilóta 09.15-kor deklarált vészhelyzetet jelentett, mivel a vadászgép felszállás közben orr futóját nem tudta behúzni, majd kiengedni, a futómű így félállásban maradt. A Magyar Honvédség a mentő és tűzoltó egységeket azonnal riasztotta. A légi kutató-mentő szolgálat és a szentesi OMSZ mentőhelikoptere Kecskemétre települt.

A pilóta és a földi személyzet svéd szakemberek bevonásával, minden körülményt és tapasztalatot mérlegelt, még a levegőben megkísérelték elhárítani a műszaki hibát. Minthogy ez több, mint egy órán keresztül sem sikerült, a pilóta azt a döntést hozta, hogy az üzemanyag kifogyásáig a gépet még a levegőben tartja, majd úgynevezett hasraszállást hajt végre a kecskeméti kifutópályán.

Minthogy a manőver során a gép balra kitört a betonon, ezért a pilóta a protokollnak megfelelően katapultált.

Az előzetes vizsgálatok alapján a 30-as oldalszámú Gripen vadászgép javítható állapotban van, a részletes kivizsgálás folyamatban van.

CímkékGripen