Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megérkezett az első amerikai katona a magyar NFIU-hoz

Szöveg: Harnócz Gyula őrnagy |  2016. augusztus 20. 9:12

Garas László ezredes, a magyar NFIU parancsnoka augusztus 18-án köszöntötte a Magyar NATO Erőket Integráló Elemhez (NFIU) érkező David M. Mrosek őrnagyot, aki az első, a szervezetnél szolgáló amerikai tiszt.

Amint azt az áprilisban a székesfehérvári szervezetet meglátogató Karolyn I. Hooper ezredes, az USA NATO Dandár parancsnoka is kijelentette: az Amerikai Egyesült Államok teljes mértéken támogatja az NFIU-k működését, és így három katonát delegál a magyar parancsnokságba, ezzel is elősegítve a nemzetek közötti együttműködést.

„Az NFIU-család új tagjaként örömmel és várakozással tekintek feladatom elé. Nagyszerű lehetőség ez számomra, hiszen egy teljesen új szervezet tagjaként tapasztalataimmal és felkészültségemmel hozzájárulhatok az NFIU küldetésének sikeres végrehajtásához, az amerikai haderővel való kapcsolattartás erősítéséhez" – jelentette ki Mrosek őrnagy Székesfehérváron. Az amerikai tiszt 19 éves katonai karrierje során számos olyan tengerészeti hadműveleti és összhaderőnemi beosztást látott el, amelyek a magyar NFIU hasznos tagjává teszik a J2 (felderítő) főnökség felderítő-elemző tisztjeként.

1596018369

2011-2013 között az USA 7. flotta, Haditengerészeti Felderítő Műveleti Központ rangidős felderítő szolgálatvezető tisztjeként kiemelt szerepet játszott a felderítő szolgálati feladatkört ellátók Hatályos Műveleti Eljárásainak kidolgozásában és részt vett az amerikai haditengerészet minden, a 7. flotta felelősségi területén feladatot végrehajtó hadihajó új felderítési rendszereire vonatkozó követelményrendszer bevezetésében. 2014-ben a kabuli NATO Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság Felderítő-elemző Részleg igazgatóhelyetteseként egy 15 főből álló NATO egységet vezetett, melynek feladata valós idejű felderítési információ szolgáltatása volt a NATO afganisztáni harctevékenység támogatása érdekében.

Mrosek őrnagy számos alkalommal részesült elismerésben, kitüntetésben, amelyek között szerepel két védelmi szolgálati érdemrend, két összhaderőnemi feladat kiváló ellátásáért kapott érdemjel, és „Az Év Fiatal Felderítő Tisztje" (Junior Intelligence Officer of the Year) kitüntetés is, amelyet az amerikai haditengerészet legnagyobb, 18 repülőszázadból álló Atlanti Szárny Haditengerészeti Harcászati Légierő Csapásmérő Kötelékében (Strike Fighter Wing Atlantic) nyert el.

Fotó: a szerző felvétele