Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Moszkva támogatja, hogy 48 órás humanitárius fegyvernyugvások legyenek Aleppónál

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 20. 8:06

Moszkva kész támogatni az ENSZ javaslatát, hogy Aleppónál tartsanak 48 órás fegyvernyugvásokat az ostromlott észak-szíriai városban rekedt civilek segélyszállítmányokkal való ellátása érdekében – közölte augusztus 18-án, csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

Igor Konasenkov, a tárca szóvivője bejelentette, hogy az első ilyen fegyvernyugvást próbaképpen jövő hét elején fogják meghirdetni. A harcok heti kétnapos szüneteltetésére vonatkozó kezdeményezés Staffan de Misturától, az ENSZ szíriai különmegbízottjától ered, mert a diplomata szerint a segélynek a városba juttatásához nem elégendő a harci cselekmények napi háromórás időszakokra történő leállítása, ahogy azt az orosz fél javasolta.
Konasenkov szerint az első 48 órás humanitárius fegyvernyugvás idejét azután lehet majd pontosítani, hogy az ENSZ tájékoztatja Moszkvát a segélykonvojok menetkészségéről, Washington pedig a „mérsékelt ellenzéki csoportokkal" kapcsolatban megerősíti a segély biztonságos szállítására vonatkozó garanciákat.

A szóvivő tolmácsolta azt az ajánlatot, hogy a szíriai kormánnyal Oroszország folytatna hasonló egyeztetést.
Mint mondta, Moszkva segít majd eloszlatni Damaszkusznak a szállítmányok tartalmával kapcsolatos aggályait, ami szükségtelenné teszi majd, hogy a szíriai kormányerők tüzetesen átkutassák azokat.

A védelmi minisztérium szerint segélyt Aleppónak mind a milíciák, mind a kormánycsapatok által ellenőrzött részébe szállítani kell.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön kijelentette: Moszkva mindent megtesz, amit csak lehet azért, hogy sikerrel járjon az orosz-amerikai koordináció Szíriában.

Az orosz védelmi tárca bejelentése szerint Oroszországból, illetve Iránból felszálló Tu-22M3 és SzU-34-es bombázók csütörtökön ismét támadták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet objektumait a szíriai Deir-ez-Zór tartományban. A légicsapások öt fegyverraktárt, hat irányító központot, valamint nagyszámú tüzérségi állást, páncélozott járművet és fegyverest semmisítettek meg.
Az orosz légierő gépei kedden támadtak először az iráni Hamadán repteréről felszállva IÁ-központokat Szíriában.