Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meggyújtották az első adventi gyertyát

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. november 26. 7:09

Az elmúlt napokban a Magyar Honvédség több alakulatánál is meggyújtották az első adventi gyertyát. Alábbi összeállításunkban a katonai szervezetek kommunikációs tisztjeitől kapott tudósításokat olvashatják. (Cikkünk folyamatosan frissül!)

MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját az MH 5. Bocskai István Lövészdandár kápolnájában.
Az egybegyűlteket Szentesi Csaba őrnagy, a katonai szervezet görögkatolikus tábori lelkésze köszöntötte. Beszédében az ünnepre való felkészülésre és az egymásra történő odafigyelésre hívta fel a figyelmet.

1596023749

A hit gyertyáját dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnok a gyújtotta meg. A dandárparancsnok elmondta: „A 21. században, ebben a rohanó világban sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy megfeledkezzünk a legfontosabb értékeinkről. Ezért is olyan fontos, hogy ilyenkor megálljunk egy kicsit és készüljünk erre az ünnepre. Ilyenkor sokkal inkább felértékelődik a család ereje, hiszen ha ők nem lennének mögöttünk, akkor nem tudnánk a feladatainkat olyan hatékonyan elvégezni, mint ahogyan azt tesszük akár itthon, a határon vagy akár a missziókban."

1596023749

Ezt követően Sajtos Szilárd százados, a dandár református tábori lelkésze kérte az Úr áldását a katonacsaládokra és a honvédekre és hangsúlyozta, hogy mindannyian hálával tartozunk a családoknak, amiért biztos hátországot nyújtanak a katonák számára.

A gyertyagyújtáson a Debrecen Helyőrségi Zenekar kvartettje nyújtott zenei kíséretet az ünnepi énekekhez.

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta hadnagy
Fotó: Szalka Miklós őrvezető

 


* * *



MH Altiszti Akadémia

1596023749

Horváth Kornél hadnagy, katolikus tábori lelkész advent első vasárnapjához közeledve rövid áhítatot tartott a szentendrei laktanya imatermében november 25-én, pénteken. „Advent első gyertyája a karácsony első fényének hírnöke, a világosságé, melyért tenni kell. A mindennapokban törekedni kell arra, hogy fényt, örömöt és világosságot csempésszünk életünkbe. És ha sikerül megtapasztalni a jót, és észrevenni a szépet, azt meg kell osztani másokkal is. Legyen a szívünk és a lelkünk is ünnepi fénybe öltöztetve. Tegyünk azért, hogy az advent valóban a szeretetről és a békességről szóljon." – mondta beszédében Kornél atya.

Az adventi koszorú első gyertyáját Bíró László alezredes, az alakulat megbízott támogató helyettese gyújtotta meg.

1596023750

Szöveg és fotó: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy


* * *



Az MH Katonai Közlekedési Központ

Budapesten, a báró Hazai Samu Laktanyában november 25-én, pénteken meggyújtották az első adventi gyertyát. A rendezvényen az MH Katonai Közlekedési Központ, az MH Logisztikai Központ, valamint a HM Védelemgazdasági Hivatal Lakáscélú Támogatási Osztályának állománya vett részt. 

1596023750

A megjelent katonák számára fontos, hogy év végéhez közeledve átérezzék a karácsony hangulatát, meghittségét, és szeretetben, békében ünnepeljenek családjuk körében.

A keresztény kultúrkörben az adventi koszorún a négy gyertya szimbolizálja a hitet, a reményt, az örömöt, és a szeretetet. Az első, lila színű gyertyát Máté Sándor alezredes, a HM Protestáns Tábori Püspökség lelkésze gyújtotta meg, jelezve ezzel, hogy négy hetet kell várni Jézus Krisztus születéséig.

1596023750

Máté alezredes prédikációjában kiemelte: „Az advent nosztalgikus időszak, lelkünket elcsendesítve készülünk a karácsonyi ünnepre. Ne félelemmel, hanem reménységgel várjuk ezt az időt, közel van a megváltás."

Szöveg és fotó: Hegedűs Anita


* * *

MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred

A székesfehérvári alakulatnál november 25-én, pénteken gyújtották meg az első adventi gyertyát. Ez ezúttal a Hadműveleti Főnökség feladata volt, amelynek minden beosztottja részt vállalt az adventi műsor előadásában.

1596023750

Az ünnepi beszédben elhangzott az a legenda is, miszerint minden gyertya az adventi koszorún egy-egy angyalhoz kötődik. Az első gyertya angyala közelebb hozza egymáshoz az embereket, a második szeretetet önt az emberek szívébe, a harmadik megindítja a szeretetet a szívekben, a negyedik pedig békességet hoz. Egyházi körökben a gyertyagyújtások időpontja szombat este, családi körben mégis a vasárnapi gyertyagyújtás a szokásos, mert ez a nap ad lehetőséget arra, hogy nyugalomban legyünk szeretteinkkel.

Az alakulat idén is megrendezi hagyományos adventi hangversenyét a Prohászka Ottokár Emléktemplomban december 2-án, pénteken. A koncertre – amelyen az MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar mellett számos ismert előadó is fellép – a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Szöveg és fotó: Vizinger Diána hadnagy