Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Megírtam mindent, amit akartam”

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. május 27. 16:32

A katonai sajtó mai munkatársai közül már csak kevesen ismerhették. Nem csoda, hiszen 1945-ben már hivatásos tiszt volt, s 1954-ben helyezték a Honvédelmi Minisztérium központi lapjához, a Néphadsereghez.

Több mint negyedszázad alatt a szakma legtöbb lépcsőfokát bejárta. Hivatásos pályája utolsó éveiben a szerkesztőség gerincét alkotó kiképzési rovatot vezette.
Ennek ellenére újságíró maradt, rovatvezetőként is legalább annyit írt, mint azt megelőzően. Írásai nem is fértek el a hetilap hasábjain, bővebb lélegzetű munkáit könyv formájában jelentette meg a Zrínyi Kiadó.

Kitűnő íráskészsége irigylésre méltó alapossággal párosult. Volt, hogy egy téma feldolgozása érdekében többször is felkereste ugyanazt a személyt vagy katonai alakulatot, könyvei kapcsán pedig olykor évek teltek el az anyaggyűjtéssel.

1595954778

Ugyan 1980-ban nyugállományba vonult, de az írásról nem mondott le, még egy évtizedig dolgozott a Zrínyi Kiadónak.
Pályája során több mint ezer cikket, riportot, portrét és tárcát írt, s 33 könyve jelent meg.

Élete utolsó huszonhárom éve csendben, családi körben, gyakran vidéki kiskertjében telt. „Nem hiányzik az írás?" – kérdeztem tőle két éve, amikor a Zrínyi Kiadó alapításának hatvanadik évfordulóját ünnepeltük.
„Megírtam mindent, amit akartam. Most már csak élni akarok" – hangzott a válasz.
2013. május 26-ig tartott ez az időszak.

Ujvári Imre László szeptemberben lett volna 88 éves.