Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyakon szúrtak egy katonát Párizsban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 27. 16:04

Nyakon szúrtak egy francia katonát május 25-én, szombaton Párizsban, miközben járőrözött a főváros Défense nevű negyedében. Az elkövető férfi elmenekült – közölte az Addisz-Abebában tartózkodó francia elnök, Francois Hollande.

Rendőrségi forrás szerint a katona, aki két társával együtt a Vigipirate elnevezésű terrorellenes program keretében volt járőr, túl fogja élni a támadást, bár sok vért veszített. Egy katonai kórházban ápolják, feltehetően késsel támadtak rá.

Hollande azt mondta, hogy „még nem ismerjük a támadás pontos körülményeit, vagy a támadó kilétét, de minden opciót megvizsgálunk".

Pierre-André Peyvel, a terület rendőrprefektusa azt mondta, hogy a tettesnek sikerült egy emberekkel teli bevásárlókörzetbe menekülnie, még mielőtt a megtámadott katona társai, akik előtte mentek, bármit felfogtak volna.

A Le Parisien című francia napilap internetes kiadása úgy tudja, hogy a tettes Észak-Afrikából származó, 30 év körüli szakállas férfi, zakója alatt arab stílusú öltözetet viselt. Peyvel prefektus sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta ezt.

Szerdán Londonban két nigériai gyökerekkel rendelkező brit a nyílt utcán brutálisan megölt egy katonát. Áldozatukat először autóval elütötték, majd bárddal és késsel estek neki. A szemtanúknak azt mondták, hogy bosszúból cselekedtek, meg akarták bosszulni azt, amit brit katonák muzulmán országokban elkövetnek. A gyilkosokat a rendőrség őrizetbe vette. A brit kormány „kimondottan terrorista természetű" cselekedetnek minősítette a történteket.