Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megújult a hadisir.hu honlap

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. április 1. 14:04

A mai nappal megújult a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály honlapja, a www.hadisir.hu.

A HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály honlapja – a www.hadisir.hu – 2011. december 8-án került föl a világhálóra, és indulása óta mintegy 175 ezren keresték föl. A tartalom folyamatosan bővül, ami nagyban köszönhető a 2013-as évben végrehajtott Országos Hadisír és Hősi Emlékmű Felmérő Programnak és a hozzátartozók által megküldött anyagoknak. Az oldalon ma több mint 1700 katonai temető és hadi emlékmű fotója látható, valamint 800-nál több hősi halott portréja a Hősök arcképcsarnoka elnevezésű felületen. 2013 tavaszától Magyar Hadisírgondozás néven indult el a főosztály Facebook-oldala, amely szorosan kötődik a honlaphoz.

Az internetes oldalon számos újdonságot találhat az érdeklődő. Az első világháború centenáriumának jegyében hamarosan elérhetővé válnak az eddig feldolgozott veszteségi adatok. A „Nagy Háború" kiemelkedő hőseivel pedig egy külön ablakra kattintva ismerkedhetnek meg az oldal látogatói, ahol a Mária Terézia Katonai Rend kitüntetettjei, a Tiszti Arany Vitézségi Érmesek, valamint a legénységi Arany Vitézségi Érmesek albumát érhetik el. Az albumot dr. Szentváry-Lukács János, a főosztály egykori munkatársa és Maruzs Roland alezredes, a Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztály osztályvezetője szerkesztette. A korabeli könyvészeti forrásokra épülő albumban több száz portré látható, valamint számos haditett és fegyvertény leírása olvasható.

1595969485
A megújult www.hadisir.hu címoldala