Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Menetgyakorlaton az összhaderőnemi parancsnokság katonái

Szöveg: honvedelem.hu / MH ÖHP |  2013. november 16. 9:41

A székesfehérvári parancsnokságon továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek az ott dolgozó katonák erőnlétének fejlesztésére, edzettségi szintjének növelésére. Ennek szellemében szervezték meg a 6 kilométeres menetgyakorlatot november 12-14. között.

1595963112

Menetgyakorlaton az összhaderőnemi parancsnokság katonái

A háromnapos intervallumra azért volt szükség, hogy a parancsnokság minden katonája részt tudjon venni úgy, hogy az egyéb feladatok végrehajtása sem szenvedjen csorbát. A három napot tekintve elmondható, hogy a foglalkozás elérte célját, hiszen minden résztvevő az előírt normaidőn belül teljesítette a feladatot.

Jövő héten a katonákra újabb próbatétel vár, november 19-20-án ugyanis a csörlőházi lőtéren bizonyíthatják, hogy mennyire ismerik a pisztoly és gépkarabély lövészet fortélyait.