Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mesélő emlékek – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. szeptember 12. 13:20

Nehezen hinnénk, hogy az elsősorban ízletes borairól híres Somló-hegy környékén párját ritkító katonai magángyűjtemény, valóságos kis múzeum rejtőzik. Katona József nyugállományú repülőzászlós emléktárgyai legalább annyira mesélnek nekünk a modern kori magyar katonai repülésről, mint amennyire barátokról, bajtársakról, gyűjtőszenvedélyről. Múlt és jelen, tiszteletadás és emlékezet keveredik össze a viszonylag szűk belső és külső térben.

1595978744
Igaz, a gyűjtő legnagyobb ellensége a helyhiány. Hallgatva az egykori vadászpilótát, majd az MH 87. Bakony Harcihelikopter-ezrednél szolgáló katonát, könnyen belátható: nemhogy egy kertet, de hatalmas múzeumépületet is meg tudna tölteni mesélő emlékekkel. Mert ez a magángyűjtemény nem amolyan hivatalos, múzeumszagú (teremőrrel és üveglap alatt rejtőző ritkaságokkal), sokkal inkább az 1949-től kezdődő múlt meglehetősen élő emlékezete. Ugyanis az ide látogató barátokat, bajtársakat, kollégákat ezek a tárgyak nemcsak emlékezésre, hanem gyakorta elfeledett történetek mesélésére, újraélésére is késztetik, és bizony nem egyszer fordul elő, hogy a házigazdát és vendégeit a kora hajnal még mindig néhány pohár bor társaságában, és ízes katonatörténetek kellős közepén találja.

Az emberi tényező itt legalább olyan fontos, mint a tárgyak, amelyek között nem egy igazi ritkaság is található. Nyilvánvaló, hogy hely híján most el kell tekintenünk a listaszerű felsorolástól. Az mindenesetre tény, hogy kevés kertben láthatunk MiG–21-es pilótafülkét. Ez a gyűjtemény egyik legfrissebb darabja; olyannyira új, hogy még nem is a végleges „kiállítási helyén" láthatjuk. Amikor a kétszárnyú kertkapun át behozták a hazánkban ritka tárgyat, rögtön átkopogott a szomszéd (nevezzük most csak Pista bácsinak), hogy megnézhetné-e, esetleg beleülhetne-e. Pista bácsi ugyanis egykor szintén vadászpilótaként szolgált, ilyen típust repült.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin szeptember 12-én, pénteken megjelenő számában!)