Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mikor kezdődik már a katonai szakkör?

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2012. november 10. 7:08

„A fiatalokat egyre jobban érdekli a haderő és a honvédelmi nevelés” – szögezte le Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere a KatonaSuli programról szóló együttműködési megállapodás aláírásakor, november 8-án.

Immár Veszprémben is beindult a KatonaSuli-program: az erről szóló együttműködési megállapodást ünnepélyes körülmények között az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium könyvtárában írta alá Némedi Lajos alpolgármester, Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka, Szücs József mérnök ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka, Soós Gyula őrnagy, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó- és Érdekvédelmi Központ parancsnoka, Szathmáry Árpád, a Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója, Irányi László, az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója, valamint Juhász János nyugállományú repülő alezredes, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Veszprém megyei szervezetének elnöke.

1595944270

Az aláírást követő sajtótájékoztatón Némedi Lajos beszédében kitért arra, hogy Magyarország alaptörvényében az egyik alapvető állampolgári kötelezettségként rögzítették a haza védelmének kötelességét.

„ A haza védelme nem lehet pusztán egy jogszabály, konkrétan tenni kell érte. Ma ez elsősorban úgy lehetséges, ha megfelelő képzettséggel látjuk el az állampolgárokat. Ehhez az első lépés a fiatalok érdeklődésének felkeltése. Épp ma jártam a Sziklában és a leginkább az ott dolgozók magas szakmai képzettsége ragadott meg" – fogalmazott az alpolgármester.

Szücs József mérnök ezredes szerint ez a program remekül illik abba a jó kapcsolatrendszerbe, ami a város és az ott települt katonai szervezetek között tapasztalható, érezhető.

„A KatonaSuli program itt nem áll meg, a szándékok szerint hamarosan egy harmadik iskola is csatlakozhat a képzéshez. Tudjuk azt, hogy mire képes a mai magyar katona; és ismerjük, hogy milyen tudást képesek átadni a fiataloknak" – szögezte le a parancsnok.

1595944270

Irányi László elmesélte, hogy az ipari szakközépiskolában a tanulók kétharmada fiú, ezért „természetesen nagy az érdeklődés a honvédelem iránt."

„Amikor meghirdettük a programot, a folyóson többször is megállítottak a diákok és megkérdezték, hogy mikor kezdődik már a katonai szakkör? Több mint harmincan azonnal jelentkeztek is. Kicsit más szemléletmód, kicsit több fegyelem – mindez hasznos lesz a tanulóknak" – vélekedett az igazgató.

Szathmáry Árpád azon véleményének adott hangot, miszerint „a szép szavak kedvesek, de hazafiság témájában a puszta beszéd nem elegendő."

„A KatonaSuli program elindításával mi a tettek mezejére léptünk; ez a komoly tevékenység túlnő a hangzatos szólamokon" – tette hozzá.

Idén júniusban a Veszprémben települő katonai szervezetek, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége kezdeményezték Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottságánál a KatonaSuli program elindítását Veszprém középiskoláiban is. A bizottság ezt követően határozatba foglalta, hogy a program elindításával elveiben egyetért. Szücs József mérnök ezredes, valamint Némedi Lajos levélben fordult a helyi középiskolák igazgatóihoz, és felajánlották támogatásukat az érdeklődő iskoláknak mind a program beindításában, mind pedig az oktatásban.

1595944271

A felhívásra két középiskola jelezte– az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium, valamint a Közgazdasági Szakközépiskola – igényt tart honvédelmi szakkör indítására a 2012/13-as tanévben. Az előkészítő munkák után október hónaptól kétheti rendszerességgel tartanak foglalkozásokat az érdeklődő diákok számára.

A szerző felvételei