Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mindenkit vár az első Honvéd Sportválasztó Nap

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. augusztus 23. 7:00

Augusztus 24-én rendezik meg Budapesten, a Honvédelmi Kötelék program keretében az első Honvéd Sportválasztó Napot, ahol a fiatalok testközelből pillanthatnak bele számos, honvédségi szempontból hasznos sportág és egyéb tevékenység részleteibe. Ennek érdekében a rendezvényen bemutatkoznak a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség különböző szervezeti egységei, valamint az együttműködő társadalmi és sportszervezetek is.

Az Első Honvéd Sportválasztó során az érdeklődők számos sportággal ismerkedhetnek meg azok avatott művelői, bennük jártas civil és katonasportolók segítségével. E sportágak közös vonása, hogy jellegénél fogva mindegyik kötődik a honvédelemhez, a fegyveres szervezetekhez. A Margitszigetre kilátogatók átfogó képet kaphatnak az öttusa, a sportlövészet, az íjászat, a dzsúdó, illetve az önvédelmi sportok (dzsiu-dzsicu, karate, kempo, kendó, kungfu, taekwondo) a búvárúszás, a szörf, a triatlon, a tájékozódási futás, a repülés (ejtőernyőzés, modellezés, vitorlázórepülés, motoros repülés), a lovassport, az amerikai futball vagy a sárkányhajózás lényegéről, de a rádióamatőrök tevékenységével is megismerkedhetnek.

1595958684

A helyszínen a kicsiket és a nagyokat egyaránt versenyek, játékos feladatok, sportági tájékoztatók várják.
A rendezvényen a Magyar Honvédség több alakulata is bemutatkozik. Emellett az Atlétikai Centrumba kitelepül a KatonaSuli-program és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a látogatók megismerhetik az Önkéntes Tartalékos Rendszer nyújtotta lehetőségeket, vagy részt vehetnek az MH Egészségügyi Központ Egészségügyi Hatósági és Haderővédelmi Igazgatóság Egészségfejlesztési Intézet sportorvosi szűrésén is, ahol a szenvedélybetegségek mellett a fittségről, az egészséges életmódról és a temperamentumnak megfelelő sportválasztásról is kaphatnak információkat. A katonai hagyományőrzők, illetve a Magyar Tartalékosok Szövetségének képviselői szintén nem hiányozhatnak majd a sportválasztó napról.

A központi bemutatótér programjai:

10:00 − 10:10 Repülőmodellek bemutatórepülése
10:15 – 10:30 Dzsúdóbemutató
10:35 – 10:45 Lovasíjász-bemutató
10:45 – 11:00 Katona-zenekari bemutató
11:00 – 11:05 Megnyitó  Hende Csaba honvédelmi miniszter
11:05 – 11:15 Ejtőernyős-bemutató
11:20 – 11:30 Díszelgők bemutatója
11:35 – 11:45 Autómodellezők bemutatója
11:50 – 12:05 Dzsúdóbemutató
13:00 − 14:00 A Dirty Slippers együttes koncertje
14:10 – 15:20 Harcművészeti bemutató
15:25 – 15:45 Amerikaifutball-bemutatók
16.30 Ajándéksorsolás
17.00 Rendezvény zárása.

További információk itt.