Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mozgásban – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. január 6. 14:00

Még a katonaolvasóknak is a stratégiai, missziókat ellátó légi szállítások jutnak eszükbe róluk, holott tevékenységük sokkal szerteágazóbb: a légi folyosók mellett a köz- és hadiutakon, a vasúton, akár a tengereken is otthonosan mozognak és mozgatnak.

1595965261
Az MH Katonai Közlekedési Központ (MH KKK) szakemberei nélkül ugyanis semmi sem „mozdulhat" a hadseregben. Profi logisztikusok, akik nem csak az iraki Sivatagi Vihar hadművelet parancsnoka, Norman Schwarzkopf tábornok elhíresült mondatát vallják magukénak: „Békében minden katona stratégának vallja magát, aztán a háborúban rájön, hogy logisztikussá kell válnia", hanem némi egészséges fegyvernemi sovinizmussal azt is, hogy „amíg nem mozdul valami, addig nem történik semmi."

Nos, ők aztán mozgatnak eleget, derül ki Fejes Károly alezredes, az MH KKK megbízott parancsnokának szavaiból. Sőt, ők maguk is mozogtak az elmúlt időszakban, hiszen pár év alatt négyszer költöztek új objektumba úgy, hogy miközben napi feladatuk volt az új infrastruktúrájuk megteremtése, „mellesleg" alaprendeltetésüknek megfelelően szállították a katonai szervezetek személyi állományát, technikai eszközeit, anyagait, s kísérték a kiemelt szállítmányokat. Feladatuk a katonai oszlopok, túlsúlyos vagy túlméretes járművek közúti közlekedésének engedélyezése, nyilvántartása és ellenőrzése. Ők látják el az alakulatokat közlekedéstechnikai eszközökkel, anyagmozgató- és rakodógépekkel, szervezik azok karbantartását, felújítását, valamint javítását.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin január 10-én, pénteken megjelenő számában!)