Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Műszaki tanfolyamok gépkezelőknek

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2014. április 17. 19:36

Gépkezelői tanfolyamokat tartanak április elejétől az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

Ebben az évben 29 Magyar Honvédség-szintű tanfolyamon közel 600 fő vesz majd részt a hódmezővásárhelyi Művelettámogató Műszaki Zászlóaljnál szervezett nehéz-, közepes és kisgépkezelői oktatásokon. A leghosszabb tanfolyam nyolc hétig, a legrövidebb csak két hétig tart, és ebben az időszakban a résztvevők − akik szinte a Magyar Honvédség összes alakulatától érkeznek − elméleti és gyakorlati képzést is kapnak.

1595970606
Huszonkilenc, Magyar Honvédség-szintű műszaki tanfolyamot rendeznek ebben az évben Hódmezővásárhelyen

A tanfolyam lebonyolításáért felelős műszaki alegységet azért jelölték ki erre a feladatra, mert a helyőrségben egy helyen megvannak azok a technikai feltételek, amelyek az összes tanfolyam lebonyolításához szükségesek. Ezenkívül a különböző gyakorlatok műszaki biztosítása mellett a Magyar Honvédségnél jelentkező külső műszaki munkák − például lőterek karbantartása, utak építése, tárolóhelyek kiépítése − többségének elvégzése közben a tanfolyam oktatói állománya olyan tapasztalatra tesz szert, ami biztos alapja a kiképzések sikerességének.

A nehézgépkezelők a gyakorlati képzések során több fontos munkát is elvégeznek, például a hódmezővásárhelyi laktanya régi, jelenleg nem használt belső lőtérének karbantartását is végrehajtják: a töltésből kiszedik a tuskókat, és a további földmunkálatok megkönnyítése érdekében elegyengetik a talajt, magasítják a védműveket, illetve kiépítik a csapadékvíz elvezetésére szolgáló csatornákat.

1595970607
Az ismeretek átadása mellett a legfontosabb a biztonságos gépkezelés

Oláh Zsolt százados, a jelenlegi tanfolyam parancsnoka elmondta: a kiképző és a kiképzendő állomány is pozitívan áll a munkához, amely során a tudás megszerzése és átadása mellett a legfőbb szempont a biztonsági rendszabályok betartása és a biztonságos gépkezelés.